Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

Filmszemle - Magyar Televízió: filmek a tévében és a versenyben

A Magyar Televízió a korábbi évekhez hasonlóan idén is a korábbi filmszemléken bemutatott népszerű produkciókból válogat a 41. Magyar Filmszemle hetében.

Február 2. és 8. között az MTV négy ilyen alkotást tűz műsorára. Kedden 21.30-kor az m1-en Török Ferenc Moszkva tér című filmje, csütörtökön 23.45-kor az m1-en Fekete Ibolya Bolse vita című mozija, pénteken 23.35-kor az m1-en Szalay Péter Nomád Plaza - A három vándor című műve, és szintén február 5-én 22.00-kor az m2-n Pacskovszky József rendezése, A boldogság színe lesz látható - közölte a Magyar Televízió pénteken az MTI-vel.

A filmszemle híreivel több stúdióműsorban foglalkozik majd az MTV, február 7-i adását pedig teljes egészében a fesztiválnak szenteli a Kultúrház.

A 41. Magyar Filmszemle versenyprogramjában húsz olyan alkotás szerepel, amely a Magyar Televízióval koprodukcióban jött létre, vagy az MTV munkatársainak önálló alkotása.

A hazai tévéfilmgyártás újjáélesztését célzó program eredményeként számos új, a MTV-vel koprodukcióban készült televíziós filmet és sorozatot is láthat a szemleközönség. A tévéfilmek kategóriájában versenyez az Átok Mátyássy Áron rendezésében, valamint a Májusi zápor, Esztergályos Károly filmje.

Szintén itt láthatják az érdeklődők Szalay Kriszta és Pajer Róbert munkáját És a nyolcadik napon címmel, és egy szereplőválogató-műsor eredményeképpen megszületett Az új István, a királyt.

Az idei mustra kisjátékfilmes versenyprogramjában látható a Magyar Televízióban csütörtök esténként vetített Hajónapló című sorozat öt epizódja: a Barbárok Miklauzic Bencétől, a Hajónapló Nagy Viktor Oszkártól, a Frusztra Bagota Bélától, a Levegőt venni Bodzsár Márktól, és Mátyássy Áron Május-június című filmje.

Az idei játékfilmes versenyprogram minden harmadik alkotása a köztévével koprodukcióban készült. Ezek közé tartozik Almási Réka Team Building című társadalomrajza, Molnár György Ki/Be Tawaret című filmje, illetve Sas Tamás újabb kávéházi mozija, a Presszó 10 év is. Vágvölgyi B. András Kolorádó Kidjét és Zsigmond Dezső Bunkeremberét szintén a nagyjátékfilmek versenyében láthatják az érdeklődők.

A dokumentumfilmek között versenyez Az Este műsorvezetője, Mészáros Antónia önálló alkotása Bogdán Árpád filmrendezőről (Megtagadva). Sós Mária, a televízió főmunkatársa Jajgatán címmel készített filmet, Petényi Katalin és Kabay Barna sorozata Hitvallók és ügynökök címen fut, Németh Gábor Péter pedig a Krétakör Színház 2009-es előadássorozatát örökítette meg Szabadulóművészek Budapesten címmel.

A tudományos-ismeretterjesztő filmek között vetítik M. Nagy Richárd és Varga Zs. Csaba rendezésében a köztelevízió műsorán vasárnaponként látható 46 részes történelmi sorozat, a Magyarország története egy epizódját (Az Aranybullától a tatárdúlásig), illetve Sári Zsuzsa filmjét.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület egyetért a betegszállítók törekvéseivel

A Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület messzemenőkig támogatja a Mentők és… Tovább olvasom