Kisalföld logö

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 33°C Még több cikk.

Film készül Hitler fiatalságáról

Amerikában, különösen zsidó és értelmiségi körökben, már most éles viták tárgya az Adolf Hitler egykori náci vezér fiatalságáról szóló film, amelyet Hitler - a rossz gyökerei címmel az év elején kezdett el forgatni Csehországban Christian Duguay amerikai filmrendező.
A kétrészesre tervezett filmet az amerikai CBS televízió rendelte meg és finanszírozza. A film producere Ed Gernon nemzetközi hírű színészgárdát hozott Prágába. Hitler szerepét Robert Carlyle alakítja, s egyik partnere pedig Peter O'Toole lesz.

– Filmünk azért nagyon nehéz és sokat vitatott, mert azt a veszélyt rejti magában, hogy egyfajta happy enddel végződő naturalista történetként is értelmezhető. A film kezdetén egy fiatalemberrel találkozunk, aki az egész világ ellen harcol, míg a végén egy férfi áll, aki megszerezte az abszolút hatalmat - mondta Ed Gernon abban az interjúban, amelyet a Mladá Fronta Dnes című legolvasottabb cseh lap keddi kiadása közölt. Ugyanakkor a film - mivel történelmi hűséggel próbálja bemutatni Hitler fejlődését - tele van zsidóellenes kijelentésekkel, ezért Amerikában erősen vitatják filmünket - mondta el a producer.

Kifejtette: meggyőződése szerint az emberek a film megtekintése után rájönnek, hogy nem zsidóellenes műről van szó. A film Hitlert bensőleg igen meghasonlott személyiségként nem pedig egyszerűen valamiféle szörnyetegként ábrázolja, akinek reményei, ideáljai, álmai és ösztönei vannak. Azt is jelezzük, hogyan használja ki azokat, akik őt korábban lebecsülték. "Filmünk ugyanis sok mindenben egyszerű emberekről szól, azokról, akik akaratlanul is Hitlert előtérbe tolták anélkül, hogy tudatosult volna bennük, hogy kiről is van szó, s mire képes az illető" - állítja Ed Gernon, aki a kilencvenes évek végén a Jeanne d,Arc című nagysikerű filmjét is Csehországban forgatta.

(MTI)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Gárdonyi-iskola marad

A győri intézménybezárási tervekben az szerepel, hogy megszűnik az Ady-óvoda, amely a Gárdonyi Géza… Tovább olvasom