Kisalföld logö

2018. 08. 17. péntek - Jácint 17°C | 28°C Még több cikk.

Figyelmet kérnek az aratásban részt vevő járművek a közutakon

A betakarítási munkák megindulásával országszerte több útszakaszon is lassan haladó túlméretes járművekkel találkozhatnak az autósok, ezért a Magyar Agrárkamara (MA) arra kéri a közlekedőket, hogy legyenek figyelemmel az aratókra, és amennyiben lehetséges, tanúsítsanak előzékenységet a betakarító konvojok iránt.

A mezőgazdasági járművek közúti közlekedése az országos aratási koordinációs bizottság szerdai budapesti testületi ülésen is szerepelt - tájékoztatta Czerván György a tanácskozást követően az MTI-t.

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárügyekért felelős államtitkára elmondta: egyeztetés folyik a VM, a közlekedésért, valamint a belügyi feladatok ellátásáért felelős tárca között annak érdekében, hogy a gazdálkodók járműveikkel az aratás idején könnyebben használhassák a közutakat.

Czerván György jelezte: a politikai egyeztetés már megtörtént, most a szakmai részleteket dolgozzák ki, és az őszre elkészül a szükséges jogszabályi háttér. De addig is kérték a rendőrséget - közölte -, hogy ilyen esetekben legyen méltányos az aratási munkákban részt vevőkkel.

Az agrárkamara felhívta a lakosság figyelmét arra is, hogy a tűzmegelőzés érdekében égő cigarettát, gyufát ne dobjanak ki az autók, vonatok ablakain, mivel az esetleg így keletkező táblatüzek óriási károkat okozhatnak a mezőgazdaságból élőknek.

Olvasóink írták

  • 2. solyomszem 2010. július 15. 12:52
    „aztán a kombájnosok is igyekezzenek a vágóasztalt a vontatókocsira tenni közlekedés közben,és szabvány kipufogókkal közlekedni ,nem a buherált kályhacsövekkel,ja és érvényes biztosittással menni a közúton.”
  • 1. zotya975 2010. július 14. 21:06
    „Eddíg is félreálltam, ha traki, kombájn jött szembe, bár a multkor kanyarban a kivilágítatlan bálázó meglepett este 11-kor.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sarlóval támadt élettársára egy nő Érpatakon

A gyanú szerint sarlóval sebezte meg élettársát egy 47 éves érpataki asszony, majd a kertkaput is… Tovább olvasom