Kisalföld logö

2017. 04. 25. kedd - Márk 10°C | 21°C Még több cikk.

Fidesz: vitát

a parlamentben Rendőri látogatás Kábítószerfogás Viharok, riasztások Nincs magyar

áldozat

Budapest» A Fidesz elutasítja a több-biztosítós egészségügyi modell bevezetését – mondta Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke vasárnap a kormánykoalíció lovasberényi egyeztetésének helyszíne előtt; Gál J. Zoltán, a miniszterelnök kabinetfőnöke azt kérte az ellenzéki politikustól, hogy menjen be vele az egyeztetésre, ott mondja el pártja álláspontját, az alelnök nem élt a lehetőséggel. A párbeszéd során Pelczné Gáll Ildikó azt mondta: a Fidesz egészségügyi programja elolvasható a párt választási programjában, és csak akkor van miről tárgyalniuk a koalícióval, ha az visszavonja eddigi rossz döntéseit.


Budapest» Rendőri vezetők látogatták meg a pénteki budapesti bankrablás és túszejtés során megsérült két ügyfelet vasárnap a Szent János Kórházban. Nyulasi Tibor, a Kórház orvos igazgatója a látogatás ideje alatt elmondta: a sérültek állapota stabil. Egyiküket megoperálták, súlyosabb alsó végtagi sérülése miatt hosszabb kezelésre szorul. A könnyebben sérült egy-két nap múlva elhagyhatja a Kórházat – jegyezte meg. Bolcsik Zoltán, a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója úgy fogalmazott, hogy a nyomozás adatai azt bizonyították: az agyonlőtt túszejtő nagyon veszélyes volt, több fegyverrel is rendelkezett. A házkutatás során egy lefqrészelt csövq vadászfegyvert és sörétes fegyvert is találtak a lakásában – tette hozzá.
Biatorbágy» Ötvenkét kilogramm, összesen 75 millió forint értékq marihuánagyanús kábítószerre bukkant a rendőrség két kisbuszban az M1-es autópályán,

Biatorbágy közelében – közölték az akcióban részt vevő rendőri egységek vezetői Budapesten.
Budapest» Vasárnap reggelig mintegy 450 alkalommal volt szükség a tqzoltók beavatkozására csapadék szivattyúzása és viharkárok felszámolása miatt – közölte Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Budapest» Nem volt magyar katona a Sínai-félszigeten vasárnap lezuhant gép fedélzetén – mondta Harnócz Gyula százados, a Honvédelmi Minisztérium (HM) sajtóügyeletese. A Sínai-félszigeti nemzetközi békefenntartó erők (MFO) szóvivője vasárnap közölte, hogy kilenc katona, köztük valószínqleg nyolc francia vesztette életét a békefenntartók francia repülőgépén, amely a sivatagban, a félsziget közepén zuhant le. (mti)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Interjú Nádas Péter íróval

Belátható időn belül akár újabb magyar író is megkaphatja a Nobel-díjat. Esterházy Péter mellett… Tovább olvasom