Kisalföld logö

2017. 02. 28. kedd - Elemér 7°C | 15°C Még több cikk.

Fidesz: kiugróan jók a foglalkoztatási adatok

"2001 óta egyik negyedévben sem nem volt arra példa, hogy 4 millió fölött legyen a foglalkoztatottak száma, most viszont átléptük ezt a határt."
A Fidesz szerint kiugróan jó adatokat kaptak a foglalkoztatással kapcsolatban az Európai Unió statisztikai hivatalától, az Eurostattól és a Központi Statisztikai Hivataltól (KSH) is. A kormánynak azonban nincs szándékában hátradőlni - mondta Kocsis Máté.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szombati budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte: 2001 óta egyik negyedévben sem nem volt arra példa, hogy 4 millió fölött legyen a foglalkoztatottak száma, most viszont átléptük ezt a határt. Hozzátette: 2014-ben azon kell dolgozni, hogy tovább javítsák ezt az adatot.

A rendszerváltás óta nem fordult elő, hogy egy év alatt 107 ezerrel nőjön a foglalkoztatottak száma, emellett 22 éves csúcsot ért el a nők foglalkoztatásának aránya - mondta. Ez utóbbi azért fontos adat, mert a nők korábban hátrányosabb helyzetben voltak, a kormányváltás óta viszont 100 ezerrel több nő dolgozik, és kétharmaduk a versenyszférában. Ez a szám is bizonyítja, hogy az ellenzék által korábban sokat bírált erőfeszítések meghozták az eredményeket - jelentette ki.

Kocsis Máté felidézte, hogy az uniós munkanélküliségi ráta 12 százalékon stagnál, ezzel szemben Magyarországon a múlt nyáron 10 alá, az év végére pedig 9,1 százalékra csökkent. A 25-54 éves korosztály rátája 8,2 százalékos, amely a válság óta a legjobb adat - tette hozzá a kommunikációs igazgató.

Ugyanakkor a kormánynak nincs szándékában hátradőlni, mert bár a folyamatok jók, Európa élmezőnyéhez kell tartoznunk - fogalmazott.

Az a feladat 2014-re, hogy 10 százalék alatt stabilizálják, majd javítsák ezeket az adatokat, ebben segíthet a gazdaság növekedése, az uniós források és a foglalkoztatást ösztönző programok is - mondta Kocsis Máté.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Együttműködik az LMP és a VMSZ között

A Lehet Más a Politika párt (LMP) és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jövőbeni együttműködéséről… Tovább olvasom