Kisalföld logö

2018. 04. 20. péntek - Tivadar 12°C | 23°C Még több cikk.

Fidesz: jövőre javulnak a családok életkörülményei

A Fidesz szerint jövőre jelentősen javulnak az alacsony keresetű családok életkörülményei a családi adókedvezmény héten elfogadott kiterjesztése, valamint a rezsicsökkentés és a tartósan alacsony infláció miatt.
Erről Puskás Imre, a kormánypárt képviselője beszélt csütörtökön Budapesten újságíróknak.

A politikus az Országgyűlés hétfői, a 2014-es adóváltoztatásokat elfogadó döntését felelevenítve hangsúlyozta, jövőre 270 ezer család érvényesíthet nagyobb mértékben adókedvezményt, amivel összesen 53 milliárd forint marad a kisebb jövedelmű szülők zsebében.

Kiemelte, a magyar családok teljesítményének köszönhetően 2014-ben új adónemet, illetve adóemelést sem vezetnek be, helyette számos, a családokat és vállalkozásokat segítő kedvezmény lép életbe.

A fideszes politikus a legjelentősebb változásként értékelte, hogy a családok a jövő évtől nem csak személyi jövedelemadójuk után, hanem az egészség- és nyugdíjbiztosítási járulékokból is levonhatják a nekik járó kedvezményeket. Puskás Imre szerint ezáltal a kisebb keresetűek nagyobb mértékben vehetik igénybe a családi adókedvezményt.

Példaként említette, hogy az egy minimálbéres keresővel rendelkező, két gyermekes családok havi 5-6 ezer forinttal, míg a két minimálbéres fizetésből élő és három gyermeket nevelők havi 35 ezer forinttal többet vihetnek haza.

Megjegyezte továbbá, hogy jövőre már összesen 110 ezer család esetében egyezik majd meg a bruttó és nettó, vagyis a ténylegesen hazavihető jövedelem.

Puskás Imre szerint mindez kiegészítve a 20 százalékos rezsicsökkentéssel, ami szintén több tízezer forintot hagy a családok zsebeiben, valamint a tartósan alacsony inflációval és növekvő reálbérekkel a családok életkörülményeinek javulását eredményezi, aminek révén egyre jobb lehetőségek között nőhetnek fel a gyermekek.

Olvasóink írták

  • 4. rommel2 2013. november 22. 20:41
    „MINKET IRIGYEL EGÉSZ EURÓPA - MONDTA A BALOLDAL .........................
    ÉS LOPTAK TOVÁBB , MINT GAZSI A VASTELEPEN ..................................”
  • 3. dödike 2013. november 22. 09:01
    „Fidesz a zemberek megvezetésének nagymestere.Mindig is tudtam hogy jó a kommunikáció,ők a sz.rt is aranyként tudják eladni.”
  • 2. öröksoproni 2013. november 21. 17:11
    „Majd jövőre, aztán jövőre, aztán jövőre...”
  • 1. szimre50803 2013. november 21. 16:47
    „Jövőre javulnak a Fideszes családok életkörülményei!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A CBA jogi lépéseket kezdeményez a DK-val szemben

A CBA személyhez fűződő jogok megsértése, valamint nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás a vád Varju Lászlóval szemben. Tovább olvasom