Kisalföld logö

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 1°C Még több cikk.

Fidesz: Bajnai mondja meg, mi van a titkos Hajdú-Bét aktákban!

A Fidesz azt követeli Bajnai Gordon volt miniszterelnöktől, adjon választ arra, hogy mit tartalmaznak a titkos Hajdú-Bét-dossziék.
A Fidesz azt követeli Bajnai Gordon volt miniszterelnöktől, adjon választ arra, hogy mit tartalmaznak a Karsai József korábbi szocialista országgyűlési képviselő által emlegetett titkos Hajdú-Bét-dossziék - közölte a kormánypárt szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

Karsai József szerint léteznek titkos Hajdú-Bét-dossziék, amelyekről Bajnai Gordon is tudott, ám a battonyai polgármester nem fedte fel a tíz éve becsődőlt baromfifeldolgozóval kapcsolatos akták tartalmát, azt állította, hogy a cég csődjének ügyében elhallgattatták, amikor pedig megpróbált segítséget kérni a libatenyésztőknek a Gyurcsány-kormánytól, megfenyegették - mondta Selmeczi Gabriella.

A szóvivő úgy fogalmazott: a hajdú-bétesek, Magyarország egykori legkiválóbb baromfitenyésztői voltak az elsők, akik megtanulták a jelenleg az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetséget vezető Bajnai Gordon nevét, mert cégüket az akkori tulajdonosa, a Wallis - amelynek 2000 és 2005 között Bajnai Gordon volt a vezérigazgatója - a sorsára hagyta, sőt egyesek szerint tudatosan csődbe vitték.

Mi lehet még a titkos Hajdú-Bét-aktákban, ha Karsai Józsefet megfenyegetik, hogy ne hozza nyilvánosságra azok tartalmát? - tette fel a kérdést a volt kormányfőnek Selmeczi Gabriella.

A debreceni központú Hajdú-Bét egykor Magyarország egyik legnagyobb baromfifeldolgozója volt, a baromfitermékek előállításában pedig európai összehasonlításban is az egyik legjelentősebb kapacitással rendelkezett. Előbb 1998-ban, az orosz válság miatt került a cég a csőd szélére, ekkor szállt be tulajdonosként a Wallis, amely 1999-ben többségi tulajdonos lett. A Hajdú-Bét mérlegét 2001-ben ismét sikerült eredményessé tenni. A 2003-ban kialakult, legfőképp a baromfipiac szereplőit sújtó válság azonban különösen súlyosan érintette a vállalatot. A cég nem tudott fizetni a beszállítóknak, és önmaga ellen kért felszámolást.



Olvasóink írták

47 hozzászólás
  • 47. Demalgon 2013. május 30. 20:59
    „Hm, érdekes egoizmus, értékesnek gondolod magad? Nem is tudtam. Ennyiből vonz lesz ilyen messzemenő következtetéseket? Az idióta szintet már régen elérted, de hogy a sötétet is többször már überelted. Bár egyébként nem mindegy honnan nézzük a sötétséget. Más ember azért sötét, mert sötét szobából kiabál kifele, hogy "sötét vagy", vagy azért, mert az agyában gondok vannak. Szerintem nyiss ablakot, vagy húzd fel a redőnyt, hátha bejut valami fény a megfelelő helyre, bár már előre sajnálom azt a fénysugarat, amilyen pszichikai terrornak lesz kitéve útja során. Bár válaszodban köszönettel megkaptam azt, amit akartam tőled, elismerted zömét, szal nem volt hiábavaló.”
  • 46. Santos 2013. május 30. 17:54
    „Hú de bepörögtél.Azért csak vagyok valaki,hogy ennyi idöt pazaroltál rám,igaz ezt pár szóval is elég lett vólna.Majdnem a szöveged negyedénél elis bólintottam.Annyit azért megértettem unalmas regényedböl,hogy nem éppen én vagyok az ideálod.Tudtam,hogy nem vagy teljessen beszámitható,de hogy ennyire sötét legyen valaki.Ha legközelebb ujbol jelenkezel,próbáld meg rövidebben elöadni problémáidat.Sok hühó,semmiért!”
  • 45. Demalgon 2013. május 30. 10:55
    „Hülyeség ellen nincs orvosság, garancia arra, hogy idiótából okos ember lesz szintén semmi, erre itt vagy élő példának, nem is kell továbbmenni. 56-os? Tudod az igazi 56-os, aki megélte azokat az időket nem kiabál, nem veri a mellét, hogy külföldre ment, nem veri a mellét 56 mellett és ellen. Az igazi 56-osnak épp elég volt átélni azokat az időket, amelyek keményen a lelkében hagyták a nyomukat. Az igazi 56-os, úgy, mint akik megjártak a háborúról nem dicsekednek vele, hogy merre jártak, nem próbálnak másokat észt, pontosabban a saját idiótaságukat osztani, hogy valamiből következtetve úgy gondolják: mindenki nézzen fel rájuk. Aki valaha is megjárt bármilyen háborút, annak a szívében ott vannak azok a képek, amelyek éjszaka kísértik, melyektől nem tud nyugodtan aludni, még ha kifele azt mutatja minden rendben van is. Te úgy vagy 56-os, úgy vagy emigráns, ahogy egy 70-es 80-as években született emberke: sehogy. Menekültél és most utólag felemlegeted? Azt hiszem nem örülnél, ha bárki megpiszkálná a híres neves múltad.

    Tudod le lehet nézni a hazaikat, de szerencsére a hazaiak normálisabb része nem adta el a lelkét, úgy, ahogy te tetted. Eladtad lelked és becsületed, majd jogot formálsz arra, hogy félvállról beszélj bárkiről? Aki innen távozott, annak kuss a neve. Ha én is bármikor külföldre költözöm, nem fogok beleszólni a hazai dolgokba, mert onnantól kezdve semmi közöm nem lesz hozzá. Viszont annak örülök, kezdve a helyesírásoddal, hogy nem csak én, de sokan mások is műveltebb egyének hozzád képest, és te csak próbálsz nagyfiú lenni egy homokozóban, ahol senki nem kíváncsi a dicsekvéseidre. Tudomány? Azt sem tudod mi az, ahhoz tanulnod kéne, amire képtelen vagy. Ha neked az Élet tudomány? Akkor régen lehet lesajnálni, azért, mert sajnos olyan vagy amilyen vagy, és egy bizonyos kasztot erősítesz. Bár az sem szánalmat, max részvétet érdemel. Sajtóval ugatni, verve a melled ripacs vagy alapok és tények nélkül. Hiszel az újságnak? te dolgod. De ha észt akarsz bárkinek itt osztani, akkor nézz körül az országban, hogy mi zajlik valójában, csak az idiótaságod erősíti az, hogy messze képtelen vagy a szavakat, főleg azok jelentését felfogni. Ha jobb hazugságban élni, akkor ámbár tedd, de a hülyeséged ne prédkiáld, tartsd meg magadnak, magadban és maradj csöndben. Nem azért, mert itt azt kérik, hanem azért, mert nem kell tovább magad égetni. Ha meg hazajössz? Gyere, senki nem tart vissza. Megtalálsz ott, ahol az emberek zömének még van becsülete. Ha meg a legelőre mész? Ámbár legyen, de nem kell szegény haszonállatoknak rossz példát mutatni, vagy elérni, hogy tőled szörnyethaljanak. Belőlük van haszon, belőled nincs.”
  • 44. Santos 2013. május 29. 19:37
    „42.Ha újbol hazalátogatok elsönek hozzád szeretnék benézni.Tudod neked mind föbunkinak szeretném meggyonni ötvenhatos büneimet.Ha esetleg közölnéd melyik legellön furujázgadsz most jelenleg és kocák vagy bocik között?Arra is megkérnélek,hogy egy icitpicit sajnáljál meg,mert ez nagyon hiányzik nekem.Értem soraidbol,hogy a magyar rádió és tévé híradása csak firkálmány,te inkább kilépsz az ajtón és ott valami óriási tudomány száll beléd.Hát ezekután próbállok több ajtón ki és be lépkedni és tévét-rádiót kikapcsolni.Válalsz garanciát a sikerre?”
  • 43. Demalgon 2013. május 29. 18:29
    „+ annyi : attól, ha még olvasod valakinek a firkálmányát, amit sajtónak hivsz, halvány <moderálva>od sincs arról, hogy mi zajlik a külvilágban. Az emberek, zöme (és normálisabbja, nem a valagi félék), nem a sajtóban foglaltak alapján irnak sokszor véleményt, hanem az alapján, ami az ajtón kilépve fogadja őket. Okoskodhatsz a sajtóra hivatkozva, de attól még semmivel sem leszel se tisztában se képben, mert pont a legfontosabb hiányzik : a tapasztalat

    valagi meg jó lenne, ha visszahúzna általánosban, mert már lassan kronológiaikavarc lesz belőle”
  • 42. Demalgon 2013. május 29. 18:27
    „sajnálatos, azt mondd meg, hogy miért menekültél el itthonról a hires félévszázados külföldi "számüzetéseddel". Az köztudott, hogy javarészt "fél évszázaddal" azok menekültek, akiknek bőven volt elég vaj a fülük mögött. A tied mi volt? Lehet szépiteni, bevallani úgysem fogod, ha meg megpróbálsz megint okoskodni valamit, "hogy mit tud erről a másik", szintén csak a kérdést erősited, hogy azért menekültél, mert olyasmit követtél el, amiért ma is elitélnének.

    Amúgy meg egy-két helyesirási hiba? Hemzseg az egész úgy, ahogy van. Úgyhogy jobban teszed, ha inkább megtanulsz rendesen irni újra. Rengetegen kerültek ki innen, mégis zöme nem felejtette el a helyesirást, majd pont téged szerencsétlen szerencsétlent fogunk megsajnálni. Amúgy mulatságos, az utolsó mondatod, amikor a barátokra hivatkozol, ez nem olyan verseny, ahol azzal kell indulni, kié a hosszabb. De úgy látom 5 éves szintjén űzöd ezt az ipart.

    És kiemelnék egy mondatod a machersnek szánt kommentből : "Lehet,hogy nagypapád lehetnék,ezért elvárom töled,hogy ezekután akkor szolj,mikor kérdezlek."
    Sajnálatos, ez az a pont, ahol ha fenyegetésnek is veszed nem érdekel, de jobban teszed, ha korodtól függetlenül befogod és lapitasz. A kor, és a nem két olyan tényező, amely nem biztosit alanyi jogon tisztelet. Felőlem lehetsz 65 éves vagy 90, tisztelet akkor jár neked, ha kiérdemelted, és más embernek ugyanannyit megadsz, mint amennyit megkövetelsz. Ennél se több, se kevesebb nem jár, és semmi jogod nincs arra, hogy főleg korra hivatkozva tiszteletet követelj magadnak. Nem szolgáltál rá, nem érdemelted ki, itt legalábbis semmiképpen sem.”
  • 41. Santos 2013. május 29. 17:46
    „Load.Nálad valami nincs rendben,mert állandóan nyafoksz,kritizálsz.Arra mondom,hogy én elégedet vagyok még akkor is,ha nem vagyok jó helyesíró.Nézem a magyar híreket és ott mást látok,mind amit ti hárman,vagy négyen it irogattok.Nálatok mást mutatnak a hírekben?Néha azért majd belerakok egy két helyesírási híbát írásomban,had szórakozzatok,nevetgéljetek.Még annyit,sok barátom-ismerösöm van Magyarórszágon,ök ismernek és máskép vélekednek rólam,mind ti.”
  • 40. load 2013. május 29. 07:15
    „24. Santos
    "20-22-es.Okosbercik ... én jól éllek és soha nem panaszkodom."
    Én sem panaszkodom, de az eléggé szánalmas, hogy érvek helyett a jóléteddel kérkedsz.
    Ez itt nem a Bécsi Operabál.
    Itt a fejedet kellene használni!”
  • 39. Valaki 2013. május 28. 21:56
    „37. machers 2013.05.28. 19:42

    36.Santos 2013.05.28. 18:15
    Hombre!
    A kor nem érdem

    Bezony mahika, ezt a cocik mindíg bebizonyították. Pláne 1944- 2013-ig.
    Nem kéne ennyit vergődnöd.”
  • 38. Santos 2013. május 28. 21:03
    „Machers:Amen.”
  • 37. machers 2013. május 28. 19:42
    „36.Santos 2013.05.28. 18:15
    Hombre!
    A kor nem érdem, hanem állapot.
    Ekkora korkülönbség nincs köztünk, erről biztosíthatlak.
    Az, hogy te mit vársz el, az a te dolgod. Egy fórum általában arra való. hogy a hozzászólók megosszák a véleményüket másokkal. Egy gáz van vele mindössze. Pont azt kapod vissza, amit te beleteszel. Egy régi - nem dakota - mondás szerint, amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.
    Volt itt rajtad kívül régi, amerikás magyar, akinek nem feltétlenül volt jó a helyesírása. Ennek ellenére mindenki megadta neki a tiszteletet , még akkor is, ha a véleménye más volt. Tudod, a tisztelet az csak úgy nem jön. Azt ki kell érdemelni.
    Nem a válasszal van bajom, hanem annak a stílusával. Eddig nem volt szokás más családjával foglalkozni. Nem gondolom, hogy neked kellene elkezdeni.
    Érzékenykedés helyett olvass vissza a hozzászólásaidban, aztán gondolkodj el a stílusodon!Ha gondolod, szívesen adok néhány példát rá.”
  • 36. Santos 2013. május 28. 18:15
    „Machers,majdha te nem cukkolsz,én nem válaszolok.Lehet,hogy nagypapád lehetnék,ezért elvárom töled,hogy ezekután akkor szolj,mikor kérdezlek.A fenyegetésedtöl nem féllek.Ha te a helyesírásomért állandóan nevetségessé akarsz tenni,azzal magadat minösited.Mit gondolsz,aki több mind félszázadot külföldön él elvárható,hogy kitünöen vizsgázzon a magyar helyesírásbol?Ugye ezt nem gondolod komojan?Ha valakit háman-négyen állandóan támadnak,nem válogathat ,hogy mivel védekezzen.”
  • 35. Eva- 2013. május 28. 16:02
    „32. Valaki 2013.05.28. 12:18

    meg kisgömböcök az újkoriak (akik magukat nem cocinak (szocinak se!) hívják)
    amíg nem jön a kisgazda kisbicska?!”
  • 34. machers 2013. május 28. 15:27
    „33.Santos 2013.05.28. 12:32
    Tekintettel arra, hogy ő már nincs velünk, úgy a szádra ne vedd mégegyszer!
    Ez eddig nem volt divat a fórumon, ezután sem kellene.”
  • 33. Santos 2013. május 28. 12:32
    „Machers,apukádat leckéztesd!”
  • 32. Valaki 2013. május 28. 12:18
    „mahika, a cocik csak hójagok. :)))”
  • 31. machers 2013. május 28. 10:58
    „28.Santos 2013.05.28. 08:48
    "hójag" helyesen "hólyag"
    Legközelebb már remélem, menni fog!”
  • 30. Eva- 2013. május 28. 10:51
    „25-höz

    biztosan szíven találta valami, attól lett ily felháborodott, bár mintha ő kezdte volna?!
    :)
    (és mintha a dícséretre sértődött volna
    ??)

    ((14. Santos 2013.05.26. 17:03

    Machers,majd a jövö kedden lesz fogadó órám az ütöttek számára,ha addig még kibírnád nélkülem?))”
  • 29. Valaki 2013. május 28. 09:17
    „Én biztosan nem várom őket. :)))”
  • 28. Santos 2013. május 28. 08:48
    „27-es.Persze te olvasgatod a müvészi helyesírásal irott régi öregek naplóját.Te savanyú józsika,nem is gondoltam,hogy ilyen tájékozott vagy.Tudod hány analfabéta éll a szomszédságodban? Machers a károgók vezére,te nagyon is egyszerü felfújt hójag vagy,vigyáz nehogy idö elött elpukkadj.Két fajankó ágybamenni,talán vár valaki!”
47 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MSZP: médiumok térdre kényszerítése a kormány célja a reklámadóval

Az MSZP szerint a reklámadó bevezetésével a kormány célja az, hogy térdre kényszerítse azokat a… Tovább olvasom