Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Fidesz: az őszi választás az igazi

Élesen bírálták a kabinet politikáját a Fidesz vezetői a párt hétvégi szolnoki kampánynyitóján, Orbán Viktor pártelnök pedig úgy fogalmazott: ma nem a demokrácia irányítja a kormányt, hanem a kormány a demokráciát és ezen az októberi önkormányzati választáson változtatni kell.
A Fidesz elnöke hangsúlyozta, hogy a jobboldal jó esélyét látja az önkormányzati választásokon, mert az elmúlt három hónapban a jobboldal erősödött meg, míg a baloldal válságba került. A jobboldal ugyanis nem vesztette el az erejét, mert megőrizte egységét, az összefogást és az eszméhez való hűséget – mondta. Orbán Viktor szerint a két parlamenti választási forduló után a harmadik, az őszi helyhatósági lesz az igazi, mert most már mindenki tisztán láthat és jó döntést hozhat.
„ Nagy lehetőség ez az emberek előtt, mert az önkormányzati választáson kimondhatjuk: Magyarország nem fogadja el, hogy becsapják, nem fogadja el a Gyurcsány-csomagot és azt sem, hogy a rossz kormányzás árát a családokkal fizettetik meg” – mondta a politikus, akinek beszédét többször zúgó taps szakította félbe.
Varga Mihály, a párt alelnöke szerint az idén tavasszal, először a rendszerváltás óta tervezett és nyílt politikai hazugság történt Magyarországon. Mint mondta, sokan el is hitték, hogy nagy a jólét, ám később közölték velük, tévedés történt, nem a jólét nagy, hanem a baj. (mti)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az utolsó percben hibáztak Csornán

Tovább olvasom