Kisalföld logö

2017. 11. 22. szerda - Cecília 4°C | 11°C Még több cikk.

Fidesz: a párt már 2012-ben kizárta Veress Áront

Nem a Fidesz ifjúsági tagozatának elnöke Veress Áron, akit a párt már 2012-ben kizárt soraiból - közölte a Fidesz szerdán, miután az Index arról számolt be: a nagyobbik kormánypárt ifjúsági tagozatának elnökénél találtak a rendőrök 30 ezer eurónyi hamis pénzt.
A Fidesz az MTI-hez eljuttatott közleményében az írta: a párt Veress Áron cselekedeteiért semmilyen felelősséget nem vállal, ha igazak a róla megjelent állítások, a törvény előtt kell felelnie tetteiért.

A rendőrség kedden tette közzé, hogy csaknem 30 ezer eurónyi hamis bankjegyet foglaltak le a nyomozók egy férfitől a fővárosban.

A tájékoztatás szerint a gyanúsított február 4-én késő este Budapesten, a Keleti pályaudvaron egy másik férfinek ajánlott fel egy 100 eurós bankjegyet beváltásra. Az "ügyfél" azonnal szólt a rendőröknek. A gyanúsított megpróbált elmenekülni, ám a járőrök elfogták. Előállítása után házkutatást tartottak a tartózkodási helyén, a főváros I. kerületében, és a lakásából 297 hamis 100 eurós, valamint öt 20 eurós bankjegy került elő.

A 30 éves férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését, és kihallgatásakor azt mondta, hogy tartozás fejében kapta a pénzt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság pénzhamisítás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ellene, a bíróság pedig elrendelte előzetes letartóztatását.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jobbik: a férfiak is mehessenek nyugdíjba 40 év után

A Jobbik aláírásokat fog gyűjteni azért, hogy a férfiak is nyugdíjba mehessenek negyven év… Tovább olvasom