Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Festménybe burkolt áruház

Este kezdték el a győri áruházra felrakni Magyarország vélhetően legnagyobb festményét az alkotók. A munka csütörtök reggel nyolc óráig tartott. A csaknem háromszáz négyzetméternyi felület a tavasz után már a nyarat idézi meg a megyeszékhely főutcájára. Ám azok, akik besétálnak az óriási fa gyökerei alatt az áruházba, újabb képekkel találkozhatnak. Technika és művészet, kereskedelem és alkotó energiák találkoztak az On-Line Áruházban tegnap délután.
Fotó: Szabados Zoltán Vászon a homlokzaton: Csaknem háromszáz négyzetméteres a tavaszt váró festmény.
A hivatalos megnyitó előtt már „ birtokba vehette ” a közönség Győr egyik újabb, igaz, csak ideiglenes látványosságát, a Baross úton látható óriásfestményt. Szük Norbertnek és barátainak az alkotását tervként már bemutattuk olvasóinknak, most azonban teljes egészben megcsodálható. Kétségtelen, hogy a Korszakváltó képzőművészeti csoport festményei, melyek hol itt, hol ott, de mindig monumentális nagyságban bukkannak fel, megosztják a közvéleményt. Akadnak, akik elítélik őket, mások azt mondják, nagyszerű, hogy a művészet az utcára jön, ha már a magyar lakosság olyan keveset jár múzeumba, kiállításra. A győri áruházra kifeszített kép – melyet szakértő munkások segítségével csaknem tíz órán át szereltek fel – is ilyen. Akik tegnap a kiállításmegnyitóra elmentek, dicsérték, akik elhaladtak előtte, azok is megnézték, csodálták, de volt, aki szerint nem a városközpontba illő alkotás. Szük Norbert és az áruházat vezető Kocsis Tibor ötletgazdák úgy vélik, az a jó, ha a művészet integrálódik, beépül a mindennapokba. Talán ezért is rendeztek tárlatot az OnLine Áruházban tizenöt hazai képzőművész alkotásából. (Ezen kiállításnak, s nem csupán az óriási kép bemutatkozásának volt a megnyitója tegnap.) A technikai berendezések között feltűnő képek azt sugallják, hogy nem két világban élünk. Nincs technikai és nincs művészeti sík. Emberek vannak, akik mindkettőből részt kérnek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ingyenes jogi tanácsadás

a családsegítőben

A csornai Családsegítő és Népjóléti Szolgálat szervezésében ismét ingyenes jogi tanácsadás lesz az… Tovább olvasom