Kisalföld logö

2017. 04. 26. szerda - Ervin 12°C | 21°C Még több cikk.

Felülvizsgálják a szirénákat

A következő évben is folytatja a polgári védelem idén megkezdett lakosságtájékoztató programját. Emellett felülvizsgálják a katasztrófavédelmi terveket és az elektromos szirénákat.
A kistérségi társulás tanácsülésén napirendi téma volt a polgári védelem következő évi feladatsora, az önkormányzatokkal való együttműködés. A kistérség 39 települése közül tizenegy helyen választottak új polgármestert. Pk most kaptak először tájékoztatást, hogy mi a teendőjük katasztrófahelyzetben.
Tamás János őrnagy, a polgári védelem soproni kirendeltségének vezetője lapunknak elmondta, a következő év elején minden polgármestert felkészítenek a polgári és katasztrófavédelmi feladataikra.
– Ezen túl jövőre folytatjuk az idén megkezdett felvilágosító-, tájékozató programunkat – folytatta az őrnagy. – Szórólapokon, hirdetéseken, fórumokon mondjuk el a lakosságnak, hogy miként viselkedjenek például vegyi baleset esetén. A legaktuálisabb témakörök jelenleg a szél- és hóviharok, valamint a jeges balesetek. Bár térségünkre nem jellemző, de fel kell készülnünk egy esetleges földrengésre is. Idén szerencsére nem történt jelentős káreset. Igaz, tavasszal a soproni, Ágfalvi úti lakótelepre betört a víz, és csak több száz homokzsák felhasználásával sikerült megszüntetni a veszélyt. Elmaradtak ugyanakkor a nagyobb árvizek, és komolyabb tűz sem volt. Ez persze nem jelenti, hogy ne lenne feladatunk.
Az őrnagy hozzátette, a kistérségen belül 68 jelzősziréna található. Ezek közül 15 jelenleg működésképtelen. Sopronban már megkezdődött a felülvizsgálatuk és a javításuk. A tervek szerint a munkálatokkal jövőre végeznek és ekkorra képezik ki a kezelésükre beosztott személyzetet is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Higuain: real

labdarúgás

Madridi információ szerint a Real Madrid 13 millió euróért leigazolta… Tovább olvasom