Kisalföld logö

2016. 12. 02. péntek - Melinda, Vivien 0°C | 6°C

Felüljáróról zuhant le egy autó

A személyautó ismeretlen körülmények között sodródott le a felüljáróról Pest megyében, majd körülbelül tízméternyi zuhanást követően a tetején állt meg.
Földútra zuhant egy személyautó egy perbáli felüljáróról, a Pest megyei település közelében hétfő este egy másik baleset is történt, a Perbált Tinnyével összekötő úton kamion fordult keresztbe, mindkét helyen tart a műszaki mentés – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Kisdi Máté elmondta, hogy a személyautó ismeretlen körülmények között sodródott le a felüljáróról, majd körülbelül tízméternyi zuhanást követően a tetején állt meg.

A kocsit vezető középkorú férfit a fővárosi és a Pest megyei tűzoltók emelték ki a roncsból, a fővárosi doktorszolgálat és a mentősök még a helyszínen ellátták, majd kórházba vitték – tette hozzá a szóvivő.

A balesettől nem messze, azzal nagyjából egy időben a Tinnye felé vezető úton egy kamion fordult keresztbe, vélhetően a síkos burkolat miatt.

A jármű elzárja az utat, ezért a környéken a mentés végéig torlódásra kell számítani – közölte Kisdi Máté.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyenként szállították le az utasokat egy árokba csúszott buszról

Árokba csúszott egy utasokat szállító, menetrend szerinti busz Juta és Somogyjád között. A baleset… Tovább olvasom