Kisalföld logö

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda 0°C | 7°C Még több cikk.

Felújítják a tápi skanzent

Tizennyolc és fél millió forintot nyert a „Hegysor” felújítására Táp önkormányzata. A hét parasztházból álló utca egyedülálló az országban. Ahhoz, hogy a tápi skanzen igazán „skanzenné” váljon, még nagyon sok munkára és főleg pénzre van szükség.
Omladozó állapotban is kuriózum, de meghálálná a ráfordított milliókat. Legrégebbi épületének mestergerendájába az 1783-as évszámot vésték, a másik hat ház a tizenkilencedik század elején épült. Még egy ilyen összefüggő zsellérsort sehol az országban nem találunk. Egyik épülete különösen kritikus állapotban van, a múlt heti eső leomlasztotta a fal és a tető egy részét. A szakértők szerint statikailag még nincs elveszve, így
egyelőre állagmegóvó lépéseket tesznek abból a pénzből, amit a kulturális és a vidékfejlesztési minisztériumától kapott az önkormányzat. Előbbi pályázatán kétmillió forintot, az utóbbin tizenhat és fél milliót nyert a község tavaly ősszel. Kiss István polgármester elmondása szerint nyáron megkezdődnek a munkálatok és a jövő évi „Hegysori tavaszra" három házat teljesen használható állapotba hoznak.

Hegysori tavasz

Mint talán sokan tudják, ez a „tavasz" nem évszakot jelöl, hanem egy kétéves hagyományú ünnepséget, amelyre idén, a napokban sok százan látogattak el a régió minden pontjáról. Egy 1812-ben épült ház udvara telik meg ilyenkor ünneplőkkel, előadókkal és kézművesekkel. A
Hegysori tavasz korábban szokványos falunap volt, igazán akkor kelt életre, amikor „tető alá hozták", a szó szoros értelmében. Három omlásra ítélt házon ugyanis elkészült a nádtető.
A képviselő-testület úgy döntött: inkább a félig kész épületeket hozza teljesen használható állapotba, mint hogy a másik három leomlás szélén állót kezdje felújítani. Vagyis legyen már végre igazi látszatja a tápi skanzennel kapcsolatos, több évtizedes próbálkozásoknak. A többi ház felújítására később pályázik a község.

Önkormányzati tulajdon

Egyelőre csak a folyamatosan működő tájház nem szorul rekonstrukcióra, a többiben a hetvenes évek óta nem lakott senki. A skanzen önkormányzati tulajdonban van és Kiss István szerint úgy is marad, kivéve azt a házat, amelyet egy fiatal néprajzkutató vásárolt meg évekkel ezelőtt, miután diplomamunkát írt a tápi kuriózumról.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Filmes hírek - Indiana Jones 4.

Indiana Jones újra színrelép. A film kedvelői biztos örömmel hallják a hírt. A régi felállás is… Tovább olvasom