Kisalföld logö

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 4°C | 11°C Még több cikk.

Felújításra vár

a Lenkey utcai tömb

Sopronban ismét teljessé válik a fogászati alapellátás. A több orvosi rendelőnek otthont adó Lenkey utcai tömb felújítása azonban a jövő feladatai közé tartozik.
Az elmúlt év őszén két fogorvosi körzet működtetési jogát (a praxist) eladta volna a fogorvos. (A praxisjog mindig az orvost illeti, aki vállalkozóként áll jogviszonyban az alapellátásért felelős önkormányzattal.) Az egészségügyi szakbizottság jóvá is hagyta az adásvételt, azonban idén január 19-én a praxisokért jelentkező fogorvos elállt a működtetési jog átvételétől. Ezek után az említett körzetek (volt) fogorvosa az önkormányzat egészségügyi bizottságához fordult, hogy állítsák helyre az eredeti állapotot. Mellékelte a megyei orvosi kamara határozatát is, amely visszavonta a vevőnek jelentkezett fogorvos két praxisra vonatkozó működtetési jogát, s visszajegyezte azt az eladó nevére.

Ismét teljes létszámmal

– Az egészségügyi bizottság napokban elfogadott határozata szerint az alapellátásban a fogorvos az említett körzetekben változatlan feltételek mellett tovább szolgáltathat. Ez annyit jelent, hogy márciustól ismét teljes létszámmal dolgozik a soproni fogászati alapellátás – fogalmazott dr. Horváth Zoltán alapellátási igazgató, aki elmondta: Sopronban 16 fogászat, 15 gyermek-ifjúsági fogászat, 25 háziorvosi, 10 gyermek-háziorvosi, valamint 17 területi és 11 iskolai védőnői körzetet alakítottak ki. Az elmúlt évek folyamán több új utcával, lakónegyeddel bővült a város: e területek bevonása a körzethatárok megváltoztatásával jár együtt, amelyről a csütörtöki közgyűlés dönt.

Több tízmillióba kerül

– Az alapellátás előtt álló legfontosabb feladat a Lenkey utcai tömb teljes felújítása – mondta az alapellátási igazgató. – Az orvosi rendelőkre vonatkozó szakmai szempontok szerinti belső átépítés és az épületgépészeti korszerűsítés előreláthatólag több tízmillió forintos költséggel fog járni. A városvezetéssel már megkezdődtek a tárgyalások. Egyelőre a pénzügyi lehetőségeket térképezzük fel.

Piacképes praxisok

Az alapellátás orvosokat illető praxisjogai szabadon adhatók-vehetők. Információink szerint Sopronban a fogászat területén – a nagyobb városokban tapasztalt gyakorlathoz hasonlóan – 6–10 millió forintért, más orvosi körzet működtetésére szóló jog 2–10 millióért cserél gazdát. Az ár alapvetően a praxis sajátosságain – belvárosi, lakótelepi, más mutatók, például a leadott kártyák kedvező adatain – múlik. Sopron vonzó település, nincsenek gondok a praxisok betöltésével.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

SMS 03.01.

Tovább olvasom