Kisalföld logö

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 2°C | 14°C Még több cikk.

Felső- és középkategóriás autókat vesz a NAV

Összesen 235 személygépjármű szállítására írt ki nyílt közbeszerzési eljárást nyolc részteljesítésre bontva a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Összesen 235 személygépjármű szállítására írt ki nyílt közbeszerzési eljárást nyolc részteljesítésre bontva a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - ismerteti a Napi Gazdaság csütörtöki száma.

A NAV jelenleg több mint 1400 gépjárművet használ - tájékoztatta a lapot az adóhivatal -, ezek között felső- és középkategóriás autók is vannak, amelyek egy részét most lecserélik, alapvetően a bűnügyi, bevetési, revizori, illetve végrehajtási szakterületeken. A kiírt beszerzéssel kizárólag a 10 évnél idősebb, illetve több mint 200 ezer kilométert futott autókat cserélik le, ami a teljes gépjárműpark 16 százaléka.

A felhívásból kiderül, az országosan kiemelt termékekre vonatkozó állami normatíva szerint a felső-közép 7. és 8. kategóriába (a legmagasabb a 9.) valamint a közép 6. kategóriába sorolt járműveket vásárolnak, a legtöbbet kombi és limuzin típusú személyautókból, továbbá legfeljebb 35 terepjárót, 10 bevetési személygépjárművet és egy vezetői autót (ez a felső-közép 8. kategóriába sorolt jármű csúcskategóriás is lehet). A pályázóknak teljes körű garanciát kell vállalniuk az autókra legalább 36 hónapra vagy 150 ezer futott kilométerig, ajánlatot augusztus 21-ig lehet tenni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megölték Bándy Katát: egymilliós nyomravezetői díj a pécsi pszichológus gyilkosáért

Egymillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel Hatala József országos rendőrfőkapitány annak, aki… Tovább olvasom