Kisalföld logö

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 22°C Még több cikk.

Félmillióra büntették Kósa Lajost

A Fidesz ügyvezető alelnökét egy helyi lakos, Újvárossy Csaba perelte be, miután a politikus nyilvánosan bolondnak nevezte.
Az eset még tavaly április 5-én, Orbán Viktor debreceni látogatásán történt.

Újvárossy Csaba a Nagytemplom mellett megpróbált a miniszterelnök közelébe jutni, a biztonsági szolgálat két tagja azonban ezt megakadályozta és elvezette - írja a vagy.hu.

Kósa Lajos ekkor Orbán Viktor miniszterelnöknek azt mondta: "Helyi bolond, akit valójában kezelni kellene..., 15 éve járja az elsőt az egyetemen".

A vagy.hu az esetet videóra is vette, a férfi pedig bírósághoz fordult, mert véleménye szerint Kósa megsértette becsületét és jó hírnevét. Mint mondta, nem igaz, hogy 15 éve járná az egyetem első évfolyamát, és kezelés alatt sem állt soha.

A bíróság megállapította, hogy sérült a felperes becsülete, illetve személyiségi jogai. Az igazság az, hogy 2014-ben, hét év után befejezte tanulmányait a Debreceni Egyetemen. A bíróság nem fogadta el, hogy magánbeszélgetésről volt szó, mivel újságíróktól körülvéve, egy nyilvános rendezvényen történt az információcsere.

A felperes eredetileg 4 milllió forint sérelemdíjat követelt Kósán jó hírneve és becsülete megsértése miatt, ezt azonban túlzónak ítélték.

A törvényszék igazat adott neki, a volt polgármestert pedig 500 ezer forint fájdalomdíj megfizetésére kötelezte. A 200 ezer forintos perköltséget azonban a felperesnek kell fizetnie. Az ítélet nem jogerős.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hat év börtönre ítéltek egy volt főnyomozót

A férfi a bűntársainak nyomozati jegyzőkönyveket adott ki, megtévesztette kollégáit és házkutatási… Tovább olvasom