Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Fellegi Tamás megkezdte a tárgyalásokat az IMF-nél

Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter megbeszéléseket kezdett hétfőn Washingtonban a Nemzetközi Valutaalapnál.
Fellegi Tamás, a Magyarország és a nemzetközi pénzügyi szervezetek közötti tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter megbeszéléseket kezdett hétfőn Washingtonban a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF) - tájékoztatta az MTI-t a washingtoni magyar nagykövetség.

A miniszter a hét során több alkalommal találkozik az IMF vezetőivel, és csütörtökön találkozik Christine Lagarde IMF- főigazgatóval. Programja részeként találkozik az amerikai külügyminisztérium illetékeseivel is.

Az IMF-fel folytatandó hivatalos tárgyalások előkészítésére és az előzetes álláspontok egyeztetésére Washingtonba utazott delegáció tagja Karvalits Ferenc, az MNB alelnöke és Pleschinger Gyula, az NGM államtitkára is. A nagykövetség sajtóközleményében hangsúlyozta, hogy a kormány együttműködik a Magyar Nemzeti Bankkal, továbbra is tiszteletben tartja és biztosítja függetlenségét.

"Határozott kormányzati szándék az egyeztetéseket követően egy gyors megállapodás elérése, amely hozzájárul a piaci bizalom helyreállításához. Az ország piaci finanszírozásának biztosításához a nemzetközi pénzügyi szervezetek hitelei által kínált védőhálót biztosító konstrukcióra van szükség" - hangsúlyozza a washingtoni nagykövetség közleménye.

Orbán Viktor miniszterelnök a tárgyalásokat megelőzően az MTI-vel közölte: Fellegi Tamás főtárgyaló mandátuma négy kérdésre terjed ki. E szerint a tárca nélküli miniszter minden olyan hitelformát elfogadhat újabb kormányzati egyeztetés nélkül, amely abban segíti Magyarországot, hogy továbbra is a nemzetközi pénzügyi piacokról finanszírozhassa magát, vagyis amely nem kiváltja a piaci finanszírozást, hanem "megerősít bennünket a piacokon".

"Ezért mondjuk azt, hogy mi az IMF-től egy védelmi hálót várunk. Az ország működéséhez szükséges pénzt a piacokról akarjuk megszerezni, de világos jelzést akarunk adni nekik, hogy Magyarország az elérhető források beszűkülése, az euróválság jelentős elhúzódása esetén is rendelkezik azokkal a forrásokkal, amelyek a biztonságos működéshez és a növekedéshez szükségesek" - mondta.

Fellegi Tamás azt is egyértelműsítheti a tárgyalásokon - folytatta a kormányfő -, hogy Magyarország készen áll arra, hogy az IMF-fel egyeztetve hajtsa végre azt a programot, amelyben megállapodnak. Természetesnek tartja ugyanis, hogy az IMF olyan gazdaságpolitikát akar látni Magyarországon, amely garancia arra, hogy visszakapja a pénzét.

A főtárgyaló meg fogja erősíteni azt a kormányzati vállalást is, hogy a válságadók kivezetése után a 2013-as költségvetés hiánya is 3 százalék alatt lesz - közölte a miniszterelnök.

"Részünkről semmilyen előfeltétele nincs a tárgyalásoknak, azok során minden olyan kérdés megvitatható, amelyet a tárgyalófelek szükségesnek tartanak" - rögzítette Orbán Viktor Fellegi Tamás mandátumának negyedik pontját.



Olvasóink írták

  • 15. rommel 2012. január 10. 21:11
    „EZ OLYAN , MINT AZ ALI BABA ÉS A NEGYVEN RABLÓ TÁRGYALÁSA A KIS SZELIMMEL !!!”
  • 14. gjozsi88 2012. január 10. 18:59
    „jeromos"
    Adósrabszolga státuszunk megerősítése miatt kell felvennünk a hitelt, ha felvesszük jó adósként hagynak élni minket bizonytalan ideig,"

    Azért kell az IMF hitel, mert nem tudtunk felvenni a piacról még 10,5%-ért sem!!!!!
    Az adósságot nem fizetik vissza........finanszirozzák!
    A szocik olcsóbb hitelből.....most ezt nagyon drága hitelből!
    Ez a különbség a kormány, az ország kockázata!!!!!
    Ez a különbség növeli az adósságot!
    Amennyiben képesek lennünk hiteles gazdaság politikát felmutatni........drága hitelt olcsóbbra cserélhetnénk!
    Nőne a gazdaság, csökken az adósság......!”
  • 13. gjozsi88 2012. január 10. 18:55
    „Nem a tárgyalásokat kezdte meg........a tárgyalási feltételekről tárgyalt!!!!
    Óriási a különbség!
    Ugyanis az IMF-nek még nincs mandátuma a saját igazgatóságától!”
  • 12. szabo1936 2012. január 10. 15:31
    „6.bojtar
    Tisztelt uram ezert a hozzaszolasert magat valakinek a Nobel dijra kelene javasolni.
    De szeretem a magyar humort.
    Egy boldog uj evet maganak es ezt nem fofgom elfelejteni amig elek.
    Thank you! Sir!”
  • 11. Jeromos 2012. január 10. 15:25
    „Adósrabszolga státuszunk megerősítése miatt kell felvennünk a hitelt, ha felvesszük jó adósként hagynak élni minket bizonytalan ideig, ha nem vesszük fel most fojtanak meg minket a nagymenő seftesek. Csapdában vagyunk nem kétséges, most lenne szükség egy zseniális, ravasz kormányra aki kivezetné hazánkat ebből a kátyúból.”
  • 10. mir 2012. január 10. 12:27
    „8

    Magyar hírlap :) Azért olyan elvakultak még a szavazóik :)”
  • 9. Eva- 2012. január 10. 11:33
    „8-hoz

    tudtunk a létükről?
    tudtunk

    Elébük mentünk?
    elébük.

    akkor fura, hogy lőnek?”
  • 8. Valaki 2012. január 10. 09:32
    „http://www.magyarhirlap.hu/velemeny/mukodnek_a_penzfegyverek.html”
  • 7. embertelen 2012. január 10. 08:48
    „El nem tudom képzelni, hogyan tud az IMF ilyen hazug emberekkel, mint Orbán és társai szóba állni. Én a helyükben nagy ívben elkerülném Orbánt, még az sem igaz, amit kérdez!”
  • 6. bojtár 2012. január 10. 07:57
    „Orbán és Fellegi ebédelnek.
    Orbán nyúlna a csípős paprikáért.
    Fellegi elhúzza előle.
    Orbán megint utánanyúlna, erre Fellegi rácsap a kézfejére.
    - Viktorkám! Ameddig én nyalom a <moderálva>, te nem fogsz csípőset enni!”
  • 5. BsBe 2012. január 10. 05:07
    „"Az ország működéséhez szükséges pénzt a piacokról akarjuk megszerezni, de világos jelzést akarunk adni nekik, hogy Magyarország az elérhető források beszűkülése, az euróválság jelentős elhúzódása esetén is rendelkezik azokkal a forrásokkal, amelyek a biztonságos működéshez és a növekedéshez szükségesek" Kérem árulja már el valaki, hogy melyek " azokkal a forrásokkal"....”
  • 4. WTF 2012. január 09. 22:28
    „na akkor reggelre 400 ft lesz az ojró”
  • 3. astra1 2012. január 09. 22:19
    „Akkor most a hír hallatára, befektetőknek nevezett spekulánsok visszatalicskázzák a pénzt???”
  • 2. LükeAladár 2012. január 09. 21:09
    „nocsak, nocsak, nem 18.-áról volt szó? ekkora szarban vagyunk???”
  • 1. Goldmund 2012. január 09. 21:05
    „"Magyarország készen áll arra, hogy az IMF-fel egyeztetve hajtsa végre azt a programot, amelyben megállapodnak"

    Ez biztos, hogy szöges ellentétben fog állni a Matolcsy-féle hagymázos-ködös elképzeléseknek.

    "A főtárgyaló meg fogja erősíteni azt a kormányzati vállalást is, hogy a válságadók kivezetése után a 2013-as költségvetés hiánya is 3 százalék alatt lesz - közölte a miniszterelnök."

    Kíváncsi leszek, ennek elérésehez mit nyúlnak le. Az önkéntes nyugdíjpénztárak pénzét? Vagy a befektetési jellegű életbiztosításokat? Vagy a bankbetéteket?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Juppé: Párizs együttműködik Magyarországgal

Alain Juppé szerint Franciaország együtt fog munkálkodni az Európai Unióval és Magyarországgal… Tovább olvasom