Kisalföld logö

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -7°C | 2°C Még több cikk.

Feljelentést tesz a Jobbik a kormány óriásplakát-kampánya miatt

Hűtlen kezelés miatt feljelentést tesz a Jobbik a kormány által tavaly év végén megrendelt IMF-el kapcsolatos óriásplakát-kampány miatt.
Hűtlen kezelés miatt feljelentést tesz a Jobbik a kormány által tavaly év végén megrendelt IMF-el kapcsolatos óriásplakát-kampány "aránytalanul drága" megvalósítása miatt - jelentette ki az ellenzéki párt alelnöke szombaton.

Novák Előd az MTI-nek telefonon elmondta: egy írásbeli kérdésére adott válaszában Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes arról számolt be, hogy az egyebek mellett 1000 darab óriásplakátot október 16. és november 1. között bruttó 60 millió forintért helyezte ki az I.M.G. Inter Media Group Kft.

A jobbikos politikus hangsúlyozta: a Jobbik szintén tavaly év végén kétszer ennyi időn keresztül - egy hónapon át - negyedennyi pénzért vásárolt meg ugyanúgy 1000 óriásplakát-helyet a saját kampányára.

Novák Előd szerint nem elég, hogy a kormány "nemzeti konzultáció címén rendszeresen állami propagandát és adatgyűjtést folytat, de időről időre kormánykampányt is folytat az adófizetők millióiból", ráadásul mindezt "a Simicska Lajoshoz közelinek tekinthető" Inter Media Group Kft.-n keresztül.

Éppen ezért Novák Előd a jövő héten büntető feljelentést tesz hűtlen kezelés miatt, valamint kéri az ügyészséget, hogy polgári peres úton, visszamenőleg semmisítse meg a szerződést. Emellett a jobbikos politikus a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz és a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordul panasszal, hogy vizsgálják ki a kormány ezen gyakorlatát.


Olvasóink írták

45 hozzászólás
  • 45. zeta62 2013. február 05. 13:57
    „:)”
  • 44. zeta62 2013. február 05. 13:56
    „Még szerencse, hogy nem te döntöd el, ki mit képvisel! :)
    "Soha ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel.
    mert a személyiségem én vagyok, a viselkedésem meg attól függ, te ki vagy ! ;)"”
  • 43. pancser 2013. február 04. 23:16
    „Bocsánat kedves Csoóri Sándor, hogy rosszul írtam a nevét, igyekezni fogok, hogy ne forduljon többet elő ez a figyelmetlenség.
    40. zeta62 2013.02.04. 22:19
    Most rajtad a hogy bocsánatot kérjél mindazoktól akiket súlyosan megsértettél, a holtaktól és a túlélőktől a leszármazottaktól, hogy a a holokauszt szóból és a magából ebből a szörnyűségből gúnyt űztél.
    Nem könnyű tudom, de meg kell tenned vagy viseled a bélyeget, amelyet magad ragasztottál a homlokodra!”
  • 42. machers 2013. február 04. 22:34
    „37.machers 2013.02.04. 21:25
    34.zeta62 2013.02.04. 18:57
    Nem találod a szavakat?”
  • 41. pancser 2013. február 04. 22:26
    „Csóri......”
  • 40. zeta62 2013. február 04. 22:19
    „35. Pretorianus 2013.02.04. 20:40

    Az "öreg" obsitossal sok emailt váltottunk priviben, ahol mindketten megértettük a másikat.
    Komoly, felelősségteljes gondolkodása van, és bármilyen meglepő, annyira tisztán látja és jellemezte az itthoni helyzetet, hogy csak kamilláztam.”
  • 39. Pretorianus 2013. február 04. 22:06
    „36. pancser 2013.02.04. 20:51
    Csóri = szegény, szerencsétlen, kispénzű, stb
    Csoóri =magyar költő, esszéíró, prózaíró, politikus.
    A nevek helyesírásával hadilábon állsz... Pedig csak másolni kellett volna. :)”
  • 38. zeta62 2013. február 04. 21:42
    „35. Pretorianus 2013.02.04. 20:40

    Igen, az igazságot nem viselik el, azt elhallgatják, vagy megpróbálják ledorongolni ántizással, nácizással, miközben azt se tudják, miről hörög a szájuk. :)”
  • 37. machers 2013. február 04. 21:25
    „34.zeta62 2013.02.04. 18:57
    Na mesélj!
    Mi a gondod? Ha már olyan nagy ásznak hiszed magad.Melyik véleményemmel nem értesz egyet?
    Csak bátran!”
  • 36. pancser 2013. február 04. 20:51
    „34. zeta62 2013.02.04. 18:57
    Nem alkalmazzuk a gyakorlatodat, az méltatlan lenne hozzánk, egy nevünk van. De még ezt a gondolatot is mástól oroztad.
    Inkább a Tízparancsolatot tanulmányoznád, de még jobb lenne ha alkalmaznád. Csóri csak egy ember, egy idézet bármire ráhúzható, rád is.
    A te antiszemitizmusod viszont kemény tény, amit minden művelt körben kiközösítenek megvetnek. Miért jó ez neked? A mazochizmus bizonyára élvezettel járhat, kettős, sőt többes énnel. Az utcán jámbor külső, álnéven gyűlölködő antiszemita több személyben. Beszélgessetek egymással, még egy körkörös antiszemita orgia is kijöhet belőle, sőt biztos.”
  • 35. Pretorianus 2013. február 04. 20:40
    „33. zeta62 2013.02.04. 18:56
    Nekem 10 mp alatt sikerült a neten rábukkannom!
    Evvel akartam jelezni neki, hogy körülbelül ő is ennyi idő alatt rátalált volna.De meg sem próbálta, különben nem ágálna ily hevesen...
    Ez pontosan annyi idő, mint hogy kétszer leírja, antiszemita... :))))
    Érdekes momentum szintén, hogy az öreg Szabó szavaira nem reagált,/írása az utolsó szóig igaz/ pedig mindig nagy együtt értője.”
  • 34. zeta62 2013. február 04. 18:57
    „Szép lassan előjönnek csicska nickjei: az őrült bolsevik anarhista, mankapanka, macher, stb. Néha elfelejti mérgében, hogy mikor, melyikkel van bejelentkezve! :)”
  • 33. zeta62 2013. február 04. 18:56
    „30. Pretorianus 2013.02.04. 18:07

    ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    Miért lőtted le a poént????? :))))))))

    Had égette volna még magát a kis lüke! :)”
  • 32. zeta62 2013. február 04. 18:55
    „29. Mankapanka 2013.02.04. 16:16

    Kinek csobogsz, kispatak? :)”
  • 31. Pretorianus 2013. február 04. 18:14
    „29. Mankapanka 2013.02.04. 16:16
    Látom, rögzült már benned, tudsz mindent.”
  • 30. Pretorianus 2013. február 04. 18:07
    „Parancsolj, pancser.
    Csoóri Sándor
    Forgácsok a földön c. esszékötet 3. rész
    Az elmúlt öt évben minden jegyzetfüzetem első oldalára ezt írtam föl magamnak figyelmeztetésül: ,,Ne feledd el, hogy a gyakran emlegetett hazugságból könnyen megszülethet az igazság látszata. Amely egy látszatvilágban sorsdöntő erő."
    http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/CSOORI/csoori01163_kv.html”
  • 29. Mankapanka 2013. február 04. 16:16
    „"csicska"

    "sötét és lusta vagy"

    "a véleményed is pont lexarom"

    "másra nem vagy képes. Faék"

    Ha nem tudnám, hogy jobbikos vagy, akkor azt mondanám, hogy jobbikos vagy! Jellemző magatartás! (Tudom Pretorianus, névlopó kiskutya vagyok, nem kell leírni 50-szer, mert kedves barátod szerint: "HA VALAMIT MINÉL TÖBBSZÖR ÍRSZ LE, AZZAL CSAK MAGADNAK VÉSED BE, ABBA A SZŰK AGYADBA, DE ATTÓL NEM LESZ IGAZ! PONT."”
  • 28. pancser 2013. február 04. 15:02
    „27. zeta62 2013.02.04. 12:54
    Szóval nem tudod az általad idézett két mondatot beazonosítani. Akkor itt valami hibádzik, ilyesfajta hivatkozást még egy 2-es diplomadolgozatban sem fogadnak el. Aki a neten kavargó citátumokra hivatkozik az még félműveltnek sem mondható, viszont teljesen antiszemita az lehet.”
  • 27. zeta62 2013. február 04. 12:54
    „De tudod mit csicska!
    Csak most az egyszer.
    Annyira sötét és lusta vagy, hogy követelőzöl.
    Tudod, én olvastam, ismerem. Neked fogalmad sincs róla, hát vedd magadnak a fáradtságot, és olvass utána. Ha erre is lusta vagy, akkor legalább guglizz egy picit! Tanulj! (rád fér) A tudás nem fáj!
    Akkor sem, ha a propaganda anyagod azt épp nem tartalmazza. Reklamálj ott, vagy menj el egy pártszemináriumra!”
  • 26. zeta62 2013. február 04. 12:48
    „csicska!

    Neked addig semmit, amíg nem bizonyítod a régi rágalmaid. Tudod? :)
    Addig egy senki vagy! S a véleményed is pont lexarom! :)”
45 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pórul járt tankerületi igazgatók

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a tankerületi igazgatók bérbeállási szintjének… Tovább olvasom