Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Felfüggesztették Tasnádi perújítási eljárását

A Pest Megyei Bíróság kedden felfüggesztette Tasnádi Péter vállalkozó önbíráskodás és más bűncselekmények ügyében indult perújítási eljárását.
Tasnádi Pétert 2002-ben önbíráskodás, adócsalás és felbujtóként, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés miatt 4,5 évi börtönbüntetésre ítélte a Pest Megyei Bíróság. Az ítéletet a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta, a büntetést a vádlott letöltötte.

A Pest Megyei Bíróság 2007-ben, perújítási eljárásban 2,5 évre mérsékelte a büntetést, mert az elmeszakértők szerint a vádlott beszámítási képessége korlátozott volt a vádbeli cselekmények elkövetésekor. 2008-ban Tasnádi Pétert, egyik ügyvédjét és egy igazságügyi szakértőt vesztegetéssel gyanúsították meg, mondván, a szakértő pénzért hamis szakvéleményt adott.

Ezután az ügyészség a vádlott terhére perújítást kezdeményezett, amelyet a Fővárosi Ítélőtábla elrendelt. A Pest Megyei Bíróság azonban 2009-ben – elévülésére hivatkozva – a perújítást elutasította. Az ügyészi fellebbezés folytán eljáró ítélőtábla 2009 júliusában a határozatot hatályon kívül helyezte, és az eljárás lefolytatására utasította a Pest Megyei Bíróságot. A megyei igazságszolgáltató fórum 2010 decemberében ismét elutasította a perújítást, ezt a döntést az ítélőtábla 2011 júliusában hatályon kívül helyezte.

A bíró a keddi tárgyaláson azzal indokolta az eljárás felfüggesztését, hogy a Nógrád Megyei Bíróságon eljárás folyik az elmeszakértő, az ügyvéd és Tasnádi Péter ellen is. Mivel a jelen perújítási eljárásban ez az elmeszakértő akár meg is tagadhatná a vallomástételt, mindaddig várni kell, amíg az ügyében jogerős döntés születik, mert a Pest Megyei Bíróság az összes szakértőt meg fogja hallgatni.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság múlt szombaton rendelte el Tasnádi Péter házi őrizetét súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás kísérlete miatt, a végzés nem jogerős.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Milliárdos sikkasztás: tagadta bűnösségét a MÁV biztosító volt vezetője

Tagadta bűnösségét a MÁV Általános Biztosító Egyesület milliárdos sikkasztással, hűtlen kezeléssel… Tovább olvasom