Kisalföld logö

2018. 06. 24. vasárnap - Iván 12°C | 20°C Még több cikk.

Felfüggesztették a jobbikos Staudt Gábor mentelmi jogát

Az Országgyűlés hétfőn, rágalmazás gyanúja miatt felfüggesztette a jobbikos Staudt Gábor mentelmi jogát.
A parlament mentelmi bizottsága az elmúlt évek gyakorlatára hivatkozva azt javasolta, hogy ne függesszék fel a magánvádas eljárásban érintett képviselő mentelmi jogát, ám a Ház ennek ellenére hozzájárult ehhez: a kormánypárti képviselők mellett a mentelmi jog eltörlését szorgalmazó Jobbik is a felfüggesztés mellett szavazott.

A mentelmi bizottság tájékoztatása szerint Staudt Gábor ellen a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. és annak vezetője, Horváth József tett feljelentést egy február 29-i sajtótájékoztató miatt, amelyen az ellenzéki politikus - a testület ismertetése alapján - több rendbeli, bűnszervezetben elkövetett gazdasági és egyéb bűncselekményekkel gyanúsította a temetkezési intézetet. A bizottság szerint a jobbikos képviselő arról is beszélt, hogy Horváth József korábbi cégénél, a Szentendrei Városi Szolgáltató Zrt-nél különösen nagy vagyoni hátrányt okozó bűncselekmény gyanúja miatt rendeltek el nyomozást 2011 decemberében. Staudt Gábor ezzel összefüggésben úgy fogalmazott: "személyi összefonódások is lehetnek, a két cég eljárásai ugyanis meglepően sok hasonlóságot mutatnak, ezért mindenféleképpen ki kell vizsgálni, hogy a két ügy összefügg-e, illetve vannak-e közös személyi felelősök".

A testület megjegyzi, a képviselőt feljelentők becsületsértőnek tartják Staudt Gábor kijelentéseit, amelyek jelentős érdeksérelmet okoztak számukra.

Olvasóink írták

  • 8. gjozsi88 2012. május 25. 19:02
    „pretorianus!
    Tévedésben vagy!
    Az ittas vezetést nem bagatelizáltam el!!!!
    Csak nem próbálom összehasonlítani egy politikai haszonszerzéssel!!!!!
    Látom nem birod felfogni a politikai haszonszerzés miatti rágalmazás SÚLYOSSÁGÁT!!!!
    A politikai haszonszerzés ISMÉTLEM : közügy, a társadalom minden tagját érinti.......az ittas vezetés, mely műfaját, veszélyességét tekintve nem nagyobb, mint a szabálytalan előzés, kanyarodás., piroson áthajtás......stb, nagyság rendekkel kisebb mértékű!!!!

    A baj az, hogy ti nem vezettek ittassan, mert valaki azt tette, de viszont tényként kezeltek egy rágalmazó politikai megszólalást, mert jobbikos mondta!!!!
    Hát ez a baj!!!!!
    Aki nem érti a különbséget,annak ezt nehéz elmesélni!!!!”
  • 7. tovari 2012. május 24. 07:05
    „5. gjozsi88 2012.05.23. 17:04
    A 88 mi? Az IQ-d vagy addig tudsz számolni
    Sztem mindkettő”
  • 6. Pretorianus 2012. május 23. 19:46
    „Ha nem tudnád a mondandómat értelmezni,akkor ugorj neki mégegyszer és ne bagatelizáld el az ittas vezetést...egy nagyon szűk sávban szabálysértés,onnan bizony keményen bűncselekmény!
    "Mekkora a különbség!!!!!"
    Bizony nagy! Csak nem úgy,ahogy te gondolod. És mivel sofőr vagy ,mit is kívánhatnék neked? Egy kis rágalmazást vagy egy részeg kamionsofőrt,aki áttép a te sávodba és te úgy kenődsz fel az elejére,mint egy legyecske...? Tudod mit,legyen a kettes...:) Aztán majd írd meg,melyik a kevésbé leterhelő számodra...”
  • 5. gjozsi88 2012. május 23. 17:04
    „pretorianus
    tovari!

    A cég jó hírnevének megsértése politikai okokból....KÖZÜGY!
    (Politikai haszonszerzés hülye gyerekeknek!!!!)
    Ez mindenkire tartozik!!!!

    Ittas vezetés miatti szabálysértés az elkövető magánügye!!!!!(semmivel sem veszélyesebb, mint az irányjelző rossz használata, kanyarodás megsértése....stb!)
    Jobb helyeken ez nem média ügy!!!!

    Mekkora a különbség!!!!!”
  • 4. tovari 2012. május 22. 21:41
    „2. gjozsi88 2012.05.22. 18:57
    ja tényleg a rágalmazás nagyon veszélyes az emberi életre
    pancser”
  • 3. Pretorianus 2012. május 22. 21:21
    „"Ha Magyarországon valaki ellen ittas vezetés miatt indítanak eljárást, akkor kétfajta eljárásra számíthat: szabálysértési vagy büntetőeljárásra. Hogy melyiknek a lefolytatására kerül sor, az egy dologtól függ, hogy az illető vérében milyen mennyiségben van jelen az alkohol, vagyis vérének mennyi az alkoholkoncentrációja."
    Inkább egy "rágalmazó", mint egy ittas vezető!A "rágalmazásba" még senki nem halt bele,az ittas vezetés miatt már rengetegen! Tudom jocika,te akkor is az ittas vezetőket részesíted előnyben,mint egy Jobbikost!Aztán velük is találkozz!”
  • 2. gjozsi88 2012. május 22. 18:57
    „tovari!

    Mert rágalmazás nem ugyan az, mint ittas vezetés!
    remélem látod a különbséget!!!!
    Az egyik politikai tett.....másik egy mezei szabálysértés!!!!”
  • 1. tovari 2012. május 21. 20:36
    „A határozathozatalok végén még felfüggesztették a fideszes Tilki Attila mentelmi jogát, a képviselő az ügyészség vádja szerint ittasan okozott közlekedési balesetet.

    EZ MIÉRT MARADT KI?
    PÁRTATLAN MÉDIA MI?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség

Az állampolgárok tájékoztatásához és véleményének megismeréséhez neveket és lakcímeket kérhet ki a jövőben a Miniszterelnökség. Tovább olvasom