Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 9°C | 11°C Még több cikk.

Felfüggesztett börtön Budaházynak, rendzavarás a bíróságon

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte Budaházy Györgyöt jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla szerdán. A határozathirdetést rendzavarás miatt 30-40 percre fel kellett függeszteni, Budaházy híveit rendőrök vezették ki a tárgyalóteremből.
A tábla másodfokon helybenhagyta a megismételt eljárásban a Fővárosi Bíróságon született elsőfokú döntést, amelyben egy év - három évre felfüggesztett - börtönnel sújtották Budaházyt alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete miatt.

Budaházyt az ügyészség ebben az ügyben 2006 ősze és 2007 tavasza között az interneten nyilvánosságra hozott írásai miatt vádolta meg állam elleni bűncselekménnyel, ugyanis ezekben a vádlott az ügyészség szerint a főváros blokádjára, a kormány elkergetésére, a parlament feloszlatására és más erőszakos cselekményekben való részvételre buzdította olvasóit.

Budaházy az eljárás során mindvégig tagadta bűnösségét, a védelem is a vádlott ártatlansága mellett érvelt, ugyanis álláspontjuk szerint Budaházy írásai egy demokráciában beleférnek a szólásszabadság gyakorlásának határaiba.

A szerdai határozathirdetés során akkor szabadultak el az indulatok, amikor a bíróság elkezdte ismertetni Budaházy korábbi, illetve jelenleg folyamatban lévő büntetőügyeit, és ahhoz ért, ahol terrorcselekmények és más súlyos bűncselekmény ügyében emeltek vádat a Hunnia Mozgalommal összefüggésben országgyűlési képviselők sérelmére végrehajtott, illetve tervezett merényletek miatt. Ebben az ügyben van már több mint egy éve előzetes letartóztatásban Budaházy.

A hallgatóság a szóbeli indoklásnak annál a részénél kezdett el hangosan zúgolódni, amikor a bíró felidézte a terrorcselekmény vádjával folyó eljárást. Ekkor Budaházy is fennhangon tiltakozott, majd odakiáltotta a bíróságnak, hogy 16 hónapja börtönben van.

"Tele van a t...m" - ordította a vádlott a bíróságnak, és ekkor már Budaházy hívei is kiabáltak a tárgyalóban, a vádlott nevét skandálták és káromkodva szidták a bíróságot.

Erre az eljáró tanács elnöke felfüggesztette a határozathirdetést és elrendelte a terem kiürítését. A hallgatóság azonban önként nem távozott, ezért tucatnyi rendőr jött a tárgyalóba, és parancsnokuk 15-20 perces alkudozást, vitát követően elérte, hogy Budaházy hívei békésen elhagyják a helyiséget. Eközben megérkezett Zagyva Gyula jobbikos országgyűlési képviselő, aki konzultált a hangoskodókkal, és kérdőre vonta a rendőröket.

A bíróság folyosóján Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, Budaházy védője, a Jobbik országgyűlési képviselője arra kérte a vádlott híveit, hogy ne tegyenek olyat, ami eljárást vonhat maga után, ugyanakkor a tábla döntését justismordnak - azaz súlyos jogsértésnek, a jog halálának - minősítette, és megjegyezte azt is, hogy "jó érzésű hazafi egy ilyen döntés ellen csak tiltakozni tud".

A Fővárosi Ítélőtábla határozathirdetésének folytatásán már csak Budaházy, a védője, az ügyész és az újságírók vehettek részt.

Olvasóink írták

  • 13. meir 2010. október 14. 19:57
    „most nem azert,de,;
    nalunk ilyen bunert kiosztananak-(mar volt ra pelda!!!)-ugy 35-evet rohogve!!”
  • 12. gjozsi88 2010. október 14. 17:31
    „Goldmund!
    Így van!
    Ez csak a tyűktolvajlási ügye, amiért sokat kaphat még hátravan!”
  • 11. Goldmund 2010. október 14. 11:57
    „Felfüggesztettel megúszta, örüljön neki. Nem káromkodni kéne a híveinek, hanem tapsolniuk.

    Ami miatt előzetesben van, az meg egy másik ügye, amiatt MOST, ENNÉL AZ ÍTÉLETNÉL ostobaság tiltakozni.”
  • 10. Umig 2010. október 14. 11:37
    „az biztos,hogy te nagy túlélő vagy meir!!!:D”
  • 9. meir 2010. október 14. 10:04
    „Zagyva es tsa-i, Igazan Torvenytisztelo polgarok mi??!
    milyen jogon von kerdore rendoroket??!!
    mit kepzel az ilyen magarol?hogy o lenne a "Csajkovszkij; Hattyuk tava"-bol az iszap??
    --------------------------------------
    8-asaka!
    egy kerdes csupan!
    -es Te??”
  • 8. janika 2010. október 14. 04:40
    „Azért, azt illő figyelembe venni, hogy némely bírók is halandók ebben az országban is és egyik sem akar idő előtt eltávozni az élők sorából.”
  • 7. Umig 2010. október 13. 18:07
    „bizonyítékok nélkül 1 éve előzetesben!!!
    bakonyi zoli bácsit 2 nap után szabadlábra helyezték pedig 10 ember meghalt,azt meg nem is tudni hány családot tett tönkre .........

    ott biztos jutott a bírónak is! <moderálva>”
  • 6. Losba 2010. október 13. 18:01
    „Na többek között ezért is csalódtam a jobbikban...."Eközben megérkezett Zagyva Gyula jobbikos országgyűlési képviselő, aki konzultált a hangoskodókkal, és kérdőre vonta a rendőröket"......Mi lesz akkor, ha pl. megállítják ittas vezetésnél..vagy ne aggyisten sikkaszt, vagy akármi...akkor is kérdőre vonja őket...ki ez ?? ez a rendpártiság???
    ugyanolyanok mint a többi párt...”
  • 5. load 2010. október 13. 15:39
    „3. vonLichthofen
    A csőcseléket nem a kormány neveli, hanem a család.
    Egyébként is minden mozgalomnak megvan a saját csőcseléke.
    A jobboldalnak a kocsma...., a baloldalnak a lenin-fiúk, divatkomcsi punkok.
    A jóérzésű ember nem védi őket, a korpa-disznók viszonylat okán. <moderálva....>”
  • 4. miracle 2010. október 13. 15:14
    „vonLichthofen
    Azt nem te, meg a budiházi dönti el.
    Megválasztották, többséggel, demokratikusan és 4 évre. tetszettek volna máshova szavazni.”
  • 3. vonLichthofen 2010. október 13. 14:51
    „<moderálva>
    AZ ellen a kormány és parlament ellen csak uszítani lehetett.
    Nézz csak az ország jelenlegi állapotára, ez a helyzet is ANNAK a kormánynak és parlamentnek az eredménye.”
  • 2. miracle 2010. október 13. 14:39
    „Legközelebb olyan tárgyalóba tegyék, ahol a hallgatóság (=csürhe) felett van a tűzoltócsonk és a bíró egy gombnyomással elindíthatja az "oltást", aztán majd lehiggadnak.
    Máshol alkotmányos rend ellen irányuló cselekmény esetén másfajta felfüggesztést szoktak ráadásul alkalmazni nem ilyen szende ejnye-bejnyét.”
  • 1. Robusto 2010. október 13. 14:03
    „"Eközben megérkezett Zagyva Gyula jobbikos országgyűlési képviselő, aki konzultált a hangoskodókkal, és kérdőre vonta a rendőröket." Na nehogy már a nyúl vigye a vadászpuskát! A Zagyva(lék) meg foglalkozzon inkább a karikás ostorával!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halálos gázolás, útlezárás a 21-es főúton

Halálos gázolás történt 11 óra előtt nem sokkal a 21-es számú fűúton - tájékoztatta Dankóné Nagy Éva… Tovább olvasom