Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Félezer dolgozót küld el a Kecskeméti DDDK

513 embernek szűnik meg az állása idén május közepén, legkésőbb július elején a kecskeméti Digital Disc Drives Kft.-nél (DDDK). A 100%-ban Bosch tulajdonú cégnél autókba való, hagyományos CD-meghajtókat gyártanak az európai piacra.

Az elmúlt napokban felére esett vissza a megrendelés. Korábban ezért lerövidítették a munkaidőt, majd műszakokat töröltek, de a gazdasági válság miatt ezek az intézkedések már nem segítenek, a céget hónapokon belül felszámolják.

Az ázsiai beszállítók miatt már korábban is egyre nehezebb volt ezen a piacon megmaradni, mivel Ázsiában a hazainak csak a töredéke a munkabér, így ott olcsóbban lehet előállítani ezeket az elektronikai eszközöket.Mivel az autógyártásban is jelentős visszaesések vannak a gazdasági válság miatt, a megrendelések DDDk-nál a felére estek, így már nem gazdaságos a gyártás, ezért számolja fel a tulajdonos a kecskeméti telephelyet - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Dallos Péter, cég gazdasági igazgatója. A csoportos leépítést - mely a cég összes dolgozóját érinti - január 27-én bejelentették a regionális munkaügyi központnál és a dolgozók előtt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A nap lopása: Elvittek egy százast a fodrásztól

Csütörtökön reggel érkezett a bejelentés, hogy egy szombathelyi fodrászüzletbe ismeretlenek… Tovább olvasom