Kisalföld logö

2017. 12. 11. hétfő - Árpád 4°C | 13°C Még több cikk.

Felemelő emlék ötvenhatról

A szeptember 9-én a Kisalföld Szieszta mellékletében megjelent, „Csak az életem ment rá 1956-ra” című cikkhez szeretnék kiegészítést közölni. Amikor a gimnazisták a járásbírósághoz értek, akkor az igazgatónknak, néhai Ládi Károlynak a döntése volt, hogy a gimnázium Moson felé tartson. Ezt a kiváló döntést én is átéltem, mivel a tanulótársaimmal együtt én is a menetelők között voltam. Amikor félúton a Mátyás király utcánál voltunk, akkor hallottuk a kétszeres sortüzet, megálltunk, mert szörnyű volt hallani a lövéseket, amelyek számunkra azért voltak olyan hangosak, mivel a Lenin út jobb oldala akkor még nem volt teljesen beépítve. Kis szünet után folytattuk a menetelést Mosonba, és természetesen senki sem fordult vissza Óvár felé. Amikor Mosonba értünk, a Hősök terén megtartottuk kis ünnepségünket, egy negyedéves tanuló elszavalta a Ne mzeti dalt és azt követően csendesen, méltóságteljesen indultunk Óvárra. Amikor odaértünk, mi is láttuk a kórház udvarában a mintegy ötven halottat feküdni a virágos kör mentén. Ezt követően visszatértünk a gimnáziumba, visszaadtuk a nemzeti zászlókat és igyekeztünk haza szüleinkhez. Írásom megjelenése azért is fontos, mert a kiváló tanáraink körében, tanulótársainkkal együtt végrehajtott 1956. október 26-i felvonulás mindannyiunknak nagyon felemelő érzés volt. Köszönjük tanáraink helytállását és Ládi Károly igazgató úr bölcs irányítását, amelynek köszönhetően közülünk senki sem sérült meg.

Dr. Bierbaum Lajos, Mosonmagyaróvár

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lábunk legyen mindig szem előtt

A téli lábkényeztetéshez néha nem elég a fürdősó, levendulaolaj és a kenőcs. A problémás… Tovább olvasom