Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 22°C Még több cikk.

Felcsúton átadták a Pancho Arénát

Felavatták Puskás Ferenc bronzszobrát is. Több párt is tiltakozott a stadion miatt: szerintük másra kellett volna költeni ezt a pénzt.

A Real nyert a Pancho Aréna avatásán

Nem sikerült bearanyoznia a házigazda Puskás Akadémiának új stadionja, a felcsúti Pancho Aréna avatását húsvéthétfőn, ugyanis harmadik döntőjét is elvesztette a 17 éven aluliak számára idén immár hetedik alkalommal kiírt Puskás Suzuki Kupa utánpótlás labdarúgótornán.

A Real Madrid Miguel Garcia 49. percben szerzett góljával harmadszor nyerte meg a viadalt, ezzel utolérte az örökranglista élén a Budapest Honvédot.

A Puskás Akadémia harmadik fináléját bukta el, de ezúttal megúszta minimális vereséggel: a 2008-as első tornán a Real 5-1-re bizonyult jobbnak nála, míg 2012-ben a Budapest Honvéd 7-0-ra verta a felcsútiakat az aranyéremről döntő meccsen.

Puskás Suzuki Kupa, döntő:
Real Madrid (spanyol)-Puskás Akadémia 1-0 (0-0)
Pancho Aréna, 4000 néző, v.: Kassai
gólszerző: Garcia (49.)

A teltházas Pancho Aréna megnyitó ünnepségének zárásaként Pula József ejtőernyős landolt a pálya kezdőkörében a döntő labdájával, a kezdőrúgást pedig a legidősebb felcsúti labdarúgó, Flier János végezte el három U7-es játékos társaságában.

a 3. helyért: Dinamo Zagreb (horvát)-Budapest Honvéd 3-0

az 5. helyért: Panathinaikosz (görög)-Melbourne Football Institute (ausztrál) 4-2

Schmitt: egy stadion is lehet szentély

Részesei lehetünk egy álom megvalósulásának, Makovecz Imre álmának, aki szerint nemcsak templom és iskola lehet szentély, hanem egy stadion is – mondta a Pancho Aréna megnyitása alkalmából elmondott avatóbeszédében Schmitt Pál volt köztársasági elnök, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja hétfőn Felcsúton.

Schmitt Pál szerint a sport arra szolgál, hogy felkészítse a testet „a lélek virtusaira", ezért aki stadiont épít, „a lélek felkészítésének is teret kínál". Úgy vélte, hogy akaraterő, önbizalom, lelkesedés, szorgalom, alázat, fegyelem és hit nélkül nem lehet sportolni, ezért „a sportért országszerte tett tisztes erőfeszítés" ezeket is szolgálja.

A volt köztársasági elnök köszönetét fejezte ki a felcsútiaknak és a környékbelieknek, akiknek türelemre volt szükségük az építkezés alatt, de „tudták, hogy az Alcsúti Arborétum mellett új, országos és világhírű alkotással gazdagodnak". Emellett köszönetet mondott a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia alapítóinak is, akik „mindig hittek benne, hogy Felcsútnak és az akadémiának kell egy méltó küzdőtér, amely a sport mellett kulturális színhely lehet".

Angel Maria Villar, a Spanyol Labdarúgó Szövetség elnöke, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) alelnöke Joseph Blatter FIFA-elnök személyes üzenetét tolmácsolva kiemelte: a stadion örök emléket állít Puskás Ferencnek, és egyben ösztönző vonzerő lehet a fiatal magyar játékosok számára.

Közölte, hogy a szövetség küldetésének lényege a labdarúgás és az emberi értékek elsajátítására nevelni a gyerekeket, akiknek „élvezni kell a játékot, amennyire lehetséges". Hozzátette: az emlékezetes avatóünnepség és a döntő „egy lépéssel közelebb hozza a szép jövő előtt álló magyar labdarúgás megújulását".

Áder János köztársasági elnök köszöntőlevelében hangsúlyozta: a futball szép és komoly játék, amely sikerre ösztönöz, együttműködésre tanítja és kitartóvá teszi az embert. Szerinte felmérhetetlen lehetőséget jelent a fiatalok számára a futball, mert „megújíthatják, a szurkolók számára pedig átélhetővé tehetik a játékot".

A mintegy egyórás nyitóünnepség keretében fellépett többek között Szász Kitty és Kovács Péter freestyle világbajnok labdazsonglőr, Mága Zoltán hegedűművész, Vastag Csaba, Mészáros János Elek és Tabáni István énekes.

A két év alatt, mintegy 3,8 milliárd forintból épített stadion a TAO-pályázatnak köszönhetően valósult meg. Az építés során 2400 köbméter ragasztott fát és ugyanennyi hagyományos faácsolatot, illetve 24 ezer köbméter betont használtak fel. A pálya 16 ezer négyzetméteren helyezkedik el, a tetőszerkezet teljes felülete 13 ezer négyzetméter.

A létesítmény megfelel az Európai labdarúgó Szövetség (UEFA) 2-es besorolásának, vagyis a Bajnokok Ligája utolsó selejtező köréig, valamint az Európa Liga úgynevezett "playoff köréig" használható, de akár felnőtt válogatott mérkőzésnek is otthont adhat.

Az aréna aulájában Puskás Ferenc serlegei, érmei, oklevelei és kitüntetései is megtekinthetők, az épület főbejárata előtt egész alakos szobra áll.


Felavatták a felcsúti Pancho Arénát - az MTI felvételei.

Felavatták Puskás Ferenc bronzszobrát

Felavatták a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (PFLA) mértani középpontjában a névadó egészalakos bronzszobrát.

"Szobrot kegyeleti okokból szokás állítani, de Puskás Ferencre nem csak emlékezni akarunk, ugyanis azt szeretnénk, hogy a fiatalok erőt merítsenek ebből a szoborból, hogy miként lehet egy vidéki fiúból ünnepelt sztár" - mondta a húsvéthétfőn tartott ünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök, az intézmény alapítója.

A kormányfő kijelentette: ez az alkotás nemcsak a múltnak szól, hanem legalább annyira a jövőnek is.

Domonkos Béla szobrász művét Orbán Viktor mellett az Aranycsapat egykori csapatkapitányának özvegye, továbbá Mészáros Lőrinc, a PFLA elnöke és a szobrot adományozó Végh Gábor leplezte le.

Ezt követően a 17 éven aluliak számára hetedik alkalommal kiírt Puskás Suzuki Kupa utánpótlás labdarúgótorna hat résztvevőjének, a spanyol Real Madridnak, a görög Panathinaikosznak, a horvát Dinamo Zagrebnek, az ausztrál Melbourne Football Institute-nak, a Budapest Honvédnak és a házigazda PFLA-nak a csapatkapitányai megkoszorúzták a szobrot.

Az ünnepélyes műsor Makovecz Imre mellszobránál folytatódott, ahol két püspök felszentelte és megáldotta a Puskás Akadémia Pancho Arénát, amelynek megnyitó ünnepsége 18 órakor kezdődik. Egy órával később a Puskás Suzuki Kupa fináléjával, a PFLA-Real Madrid mérkőzéssel avatják fel a stadiont.

Tiltakozó akciók voltak a felcsúti stadionnál

A Demokratikus Koalíció ifjúsági szervezete, az Ifjú Demokraták és az Együtt-PM is tiltakozott a felcsúti stadionberuházás ellen hétfőn a helyszínen, mert szerintük más célokra is fordíthatták volna azt a közpénzt, amelyből a Pancho Aréna épült.

Szarvas Koppány Bendegúz, az Ifjú Demokraták (IDE) elnöke szerint „a stadion szépen példázza az egész rendszer rothadtságát". Úgy vélte: a létesítmény az adófizetők és „a haverok által megtömött cégek, a Mészáros és Mészáros Kft. és a Közgép" pénzéből épült.

Kiemelte: a Pancho Aréna a korrupció és a megalománia emlékműve, miközben Magyarországon négymillióan éheznek, a várólisták pedig folyamatosan nőnek.

A sajtótájékoztatót követően az IDE aktivistái futballozni kezdtek a stadion bejárata előtt, de a rendőrök és a biztonsági szolgálat emberei kitessékelték őket az utcából, mintegy kétszáz méterre a stadiontól meghúzott ellenőrző pontig.

Szarvas Koppány Bendegúz elmondta, hogy a lefényképezett regisztrációs számok alapján feljelentést tesznek a rendőrségen a biztonsági emberek ellen, mert véleménye szerint jogtalanul tiltották ki őket a közterületről.

A Demokratikus Koalíció (DK) hétfőn délután az MTI-hez eljuttatott közleményében az írta, ifjúsági szervezetének aktivistáit a terrorelhárítók zaklatták.

A Terrorelháhítási Központ (TEK)  azt közölte, hogy  egyetlen munkatársa sem került semmilyen kapcsolatba a DK perfomanszra készülő aktivistáival, és nem is intézkedett a helyszínen.

Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke egy másik helyszínen felháborítónak nevezte, hogy 3,8 milliárd forintból építettek a falu lélekszámát meghaladó befogadóképességű stadiont. Felszólította a kormányt, hogy a Puskás Akadémiától követelje vissza a pénzeket, mert „erre nincs itt szükség".

Közölte: nem vitatják, hogy szükség van adókedvezménnyel a tömeg- és versenysportot támogatni, de „50-100 nézővel rendelkező csapatnak nincs szüksége ekkora stadionra".

Úgy vélte: ez nem európai dolog, mert Angela Merkel nem épít futballstadiont a saját kertjében, mint ahogy Francois Hollande sem épít rögbipályát és David Cameron sem épít krikettpályát.

„Keleties pöffeszkedés folyik Felcsúton" – tette hozzá.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Erdei padokat, asztalokat rongáltak meg Debrecenben

Tönkretették egy Debrecen melletti erdei pihenő szabadtéri bútorait - közölte Szalacsi Árpád, a Nyírerdő Zrt. vezérigazgatója. Tovább olvasom