Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Felavatták Mindszenty József szobrát Rákosszentmihályon

Felavatták Budapesten az első köztéri, egészalakos, bronzból készült Mindszenty-szobrot vasárnap a XVI. kerületi Templom téren.

Kovács Péter kerületi polgármester a Szent Mihály templomnál összegyűlt több száz ember előtt mondott beszédében úgy fogalmazott: Mindszenty József bíboros, hercegprímás szobra itt áll, hogy "erősítse bennünk a hitet és a nemzeti összefogás gondolatát, hogy ne csak ebben a kerületben, hanem az egész országra kiterjedően megvalósulhasson az összmagyar összefogás a bolsevista ateizmussal szemben".

"A bolsevizmus hazugsága és az ateizmus istentelensége ma is itt kísért köztünk", és amíg ez így lesz, nem mondhatjuk, hogy elvégeztük Mindszenty József megkezdett munkáját - hangoztatta. Sólyom László köztársasági elnök - mint elhangzott - hivatalos elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni az ünnepségen; a jelenlévőket levélben köszöntötte. A szobor leleplezése előtt Erdő Péter bíboros ünnepi szentmisét mutatott be a zsúfolásig megtelt rákosszentmihályi plébániatemplomban.

A bíboros a Mindszenty szobor megáldásakor azt mondta: olyan példaképre irányítják a hívők figyelmét, aki a Szentlélek sugallataira figyelve, annak vezetésével életében és halálában igyekezett minél tökéletesebben követni Krisztust. A leleplezést követően a tömeg hosszasan tapsolt, majd többen, köztük Erdő Péter és Kovács Péter, elhelyezték a kegyelet és a tisztelet koszorúit.

Petrovics Sándor, az esemény egyik szervezője korábban az MTI-nek elmondta, a szobor felállítását a két éve alakult Hittel a Nemzetért Alapítvány kezdeményezte, amely egy mintegy 40 perces műsort készített Mindszenty József életéről.

Ezzel járták az országot, melynek során 28 településen gyűjtöttek adományokat a szoborra. Ezen kívül az Egyesült Államokból és Németországból is kaptak támogatást. A műalkotás összesen 8 millió forintba került, amelyhez több érsek és püspök is hozzájárult saját adományaival. Az összeg felét XVI. kerületi önkormányzat állta.

A képviselők pártállásra való tekintet nélkül megszavazták az összeget - mutatott rá. A 220 centiméter magas bronzszobor Domonkos Béla szobrászművész alkotása, amely egy 80 centiméteres süttői mészkő alapon áll.

Az alapzatra a néhai hercegprímás eszmeiségének megfelelő mondatot írták: "Áldott legyen az én népem!" A szobor áldást emelő kézzel ábrázolja Mindszenty Józsefet.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bukósisak nélkül motorozott: szörnyethalt

Életét vesztette egy férfi Budapesten, amikor bukósisak nélkül motorozva elesett vasárnap. Tovább olvasom