Kisalföld logö

2017. 10. 18. szerda - Lukács 12°C | 22°C Még több cikk.

Feketemunkások a VOLT-on

Győr-Moson-Sopron - Százkét feketemunkást találtak a rendezvény minden napján ellenőrző munkaügyi felügyelők a soproni VOLT Fesztiválon. Főleg a biztonsági őrök és a pultosok kerültek „reflektorfénybe", s idén először az ellenőrzésekbe beleestek a színpadok építését és bontását végzők is.
A tavalyi Csillagszóró-hadművelet és a Kikelet-akció folytatásaként az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) egész nyáron kiemelten ellenőrzi az idegenforgalmi főszezonban működő vállalkozásokat. Az OMMF a társhatóságokkal – többek között a rendőrséggel, az APEH-hel, és az ÁNTSZ-szel – razziázik, elsősorban az idényjellegű vendéglátó- és kereskedelmi egységekben, fesztiválokon és vásárokon, de nem maradhat ki az építőipar sem.

Így történt ez a július elején rendezett soproni VOLT Fesztiválon is, ahol 30 munkáltatónál összesen 102 feketemunkást találtak a hatóságok. Főleg a biztonsági őrök és a pultosok kerültek „reflektorfénybe", s idén először az ellenőrzésekbe beleestek a színpadok építését és bontását végzők is.

Az úgynevezett „kánikula-célvizsgálat" első hat hetében az ellenőrzött 395 munkáltatóból 308-nál bukkantak valamilyen munkaügyi szabálytalanságra a felügyelők. Összesen 1812 személyt ellenőriztek, több mint 70 százalékuknál találtak szabálytalanságot, 589 embernél egyenesen feketefoglalkoztatást állapítottak meg.

Jogellenes gyerekmunkára ugyan nem derült fény, de
14 fiatal – 16–17 éves – munkavállaló akadt a feketemunkások között.
144 esetben szabtak ki munkaügyi bírságot, összesen 65 millió forint összegben, 62-szer köteleztek a szabálytalanság megszüntetésére, 102 esetben pedig figyelemfelhívással éltek. Ezzel az aránnyal – a döntések 53 százalékában nem szabtak ki bírságot – sikerült betartani a fokozatosság elvét, ami az OMMF egyik fő célkitűzése.

– A leggyakoribb szabálytalanságok – ahogy eddig is – az alkalmi munkavállalói könyvvel kapcsolatosak, amivel hiába rendelkezett a feketén dolgozók szinte mindegyike, abban az ellenőrzés napjára vonatkozóan (vagy egyáltalán) nem szerepelt semmilyen bejegyzés, többen pedig kitöltötték ugyan, de egyszerűen üresen hagyták „a munkavégzés napja" rovatot... Akadt azért pozitív példa is, hiszen volt olyan munkáltató, aki a foglalkoztatásában álló 53 munkavállaló(!) mindegyikét szabályosan, kitöltött munkavállalói könyvvel foglalkoztatta – tudta meg a Kisalföld dr. Virágh Norberttől, az OMMF Nyugat-dunántúli Munkaügyi Felügyelőségének igazgatójától.

Olvasóink írták

  • 11. valaki mondja meg 2008. augusztus 15. 21:15
    „Lehet, hogy tévedek, de az alkalmi munkavállalói könyvet mintha erre találták volna ki. A cég tudja igazolni, hogy nem feketén alkalmazza az embereket. A többi meg a személy dolga az APEH és társai felé.”
  • 10. győri nagyi 2008. augusztus 14. 14:04
    „Nagyon sok sütnivalód van krisztina01! Te dolgozol már? És adózol is? Akkor miből várod el másoktól - akik adóznak -, hogy a te szükségleteidet (orvos stb.) kielégítsék? Mindig-mindig másról lehúzni a bőr, te meg csak várod a sült galambot????”
  • 9. miracle 2008. augusztus 14. 12:48
    „4.
    Nem azt írtam ,hogy ők voltak a munkáltatók. Azt írtam, kíváncsi vagyok a véleményükre. Főleg azért, mert felettébb érdekesnek tartom, hogy ilyen nagy találati aránnyal pont olyanokat sikerült megbízniuk, akik élen járnak a fekete foglalkoztatottságban.
    Olvasni tudni kéne, ugye 8. ?”
  • 8. EDITKE 2008. augusztus 14. 12:33
    „igazad van 4-es forumozó, a miracle nevű valaki mindig okos tojás
    modjára szővegel,ahogy olvasom a szővegeit,DE előbb gondolkodni
    kellene,utána véleményt mondani.Amugy várható hogy az ilyen rendezvényeken mindig lesznek SVARC MELOSÓK.”
  • 7. Virgács 2008. augusztus 14. 12:05
    „Úgyan kérem! Akkor a 4 nap alatt egyetlen ember sem dolgozott hivatalosan? Ráadásul tudják a vállalkozók, hogy minden ilyen jellegü rendezvényt sokkal szigorúbban ellenőriznek.
    Ne tessék az embereket hülyiteni.”
  • 6. krisztina01 2008. augusztus 14. 11:37
    „És akkor mi van?! Legalább dolgoztak! Az Apeh, meg ....... meg! Ennyi!”
  • 5. 1soproni 2008. augusztus 14. 11:34
    „Hova megy a beszedett 65 millió forint?”
  • 4. mindigatutit 2008. augusztus 14. 11:05
    „2-es
    a volt szervezői megbíznak egy vállalkozást (vállalkozásokat),hogy építse fel a színpadot,őrizze a rendet stb.a vendéglátósoknak bérbe adja a területet.miért lenne az ő feladatuk az,hogy ezek a vállalkozások kiket és hogyan foglalkoztatnak.ha momdjuk te éppittetsz egy házat,megbízol egy vállalkozót,hogy éppítse meg és ő fekete munkásokat is alkalmaz,megbukik,akkor nem téged meszelnek el,hanem a vállalkozót.na ,ennyi.cső”
  • 3. csabi7105 2008. augusztus 14. 10:43
    „A főnökök úgyis kimosakodnak, majd egy sima ügyintézőre ráfogják, hogy Ő nem töltötte ki, stb... Ez mindig így van.”
  • 2. miracle 2008. augusztus 14. 09:32
    „102 feketemunkás...volt ott egyáltalán valaki, aki szabályosan volt foglalkoztatva? Szívesen olvasnám a VOLT-os szervező górék véleményét is erről, mert a programmal, meg a bulival mindig olyan nagyra vannak.”
  • 1. Vélemény 2008. augusztus 14. 09:17
    „NO IGEN - A BIZTONSÁGI CÉGEK - MINT A TÖRVÉNYESSÉG és a REND VÉDELMEZŐI és "KÉPVISELŐI"!!!!

    PL.: LÁSD SOPRON DEÁK TÉR!!!

    MEG A TÖBBI - amelyek alkalmazottai természetesen erkölcsileg "feddhetetlenek"!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Négy defibrillátor jut Győrbe

Győr-Moson-Sopron - Ötven hazai – köztük négy megyei – sportegyesület kapott… Tovább olvasom