Kisalföld logö

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 32°C Még több cikk.

Fekete György betegsége miatt nem jelent meg a bizottság előtt

Alig fogalmazódtak meg komoly kritikák a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) működésével kapcsolatban az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága ellenőrző albizottságának hétfői ülésén, amelyen az előzetes napirenddel ellentétben mégsem tárgyalták a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) működését.
Mivel az MMA elnöke, Fekete György betegsége miatt nem tudott megjelenni az albizottság előtt, a testület - az ellenzéki képviselők tiltakozása ellenére - levette a napirendről az akadémiával kapcsolatos kérdéseket.

L. Simon László kultúráért felelős államtitkár Hiller István (MSZP) kritikájára válaszul elmondta: nincs szó a Műcsarnok "puccsszerű" átadásáról. A nemzeti vagyontörvény ugyanis az elidegeníthetetlen vagyontárgyak között sorolja fel a nemzeti kortárs kiállítóhely épületét, és a jogszabály módosítása - így az ingatlan átadása az MMA-nak - csak a februári ülésszak idején lesz lehetséges. Számtalan sajtóhír jelent meg arról, hogy az NKA feletti irányítási jogot is megkapja az MMA - emlékeztetett az NKA-ban alelnöki tisztséget betöltő államtitkár, hozzátéve: ezt elképzelhetetlennek tartja.

L. Simon László az NKA működéséről szóló beszámolójában hangsúlyozta: az alap működése teljesen transzparens, a www.nka.hu honlapon keresztül is nyomon követhető. Mint emlékeztetett, a jelenlegi kormányzat is meghagyta azt a Hiller István idején bevezetett, jól működő rendszert, hogy az NKA bevételei az ötös lottó játékadójának 90 százalékán alapuljanak, így idén 11 milliárd forint fölötti bevétel várható.

Ezt egészíti ki a pornográf termékekre 2011-től kivetett kulturális adó, amely a vártnál kevesebbet, 67 millió forintot hozott, a szerző jogi törvény változása után pedig a közös jogkezelő szervezetektől eddig 300 millió folyt be. Az NKA idén bevezette a kötelező pályázási díjat is, ebből 150 millió forint érkezett be.

Novemberben az Előadóművészeti Iroda az NKA igazgatóságához került, ennek működésére idén 900 millió forintot fordítanak, de ebben benne van a székház fenntartása és a pályázatok lebonyolításának költsége is.

Januártól csökkent az NKA szakmai kollégiumainak száma és az új rendszer jól vizsgázott - értékelte L. Simon László az átalakítást. A 9 állandó kollégium mellett két ideiglenes is megalakult: a kulturális turisztikai kollégium - amelynek költségvetéséhez 100 millió forinttal járul hozzá a Nemzetgazdasági Minisztérium - és a szerzői jogdíjbevételek felhasználásáról döntő kollégium.

Ebben az évben 12 ezer pályázat érkezett be az anyaországból és a határon túlról, ezek közül mostanáig 4800-nak ítéltek támogatást, de az év végéig ez a szám 6000-re nőhet. Az NKA alelnöke szót ejtett arról a törekvésről, hogy bevezessék a többéves, áthúzódó pályázatokat is.

L. Simon László közölte, hogy a maradványtartási kötelezettség miatt bevételei egy részét (idén 2,4 milliárd forintot) az NKA nem költheti el, ehhez jöttek hozzá idén az összesen 1,6 milliárdos zárolások, közben azonban az alap 1,8 milliárdot visszakapott a tavalyi zárolásból. Így összességében az év végéig 8 milliárdot fizetnek pályázatokra - összegzett.

"Büszke vagyok arra, hogy az NKA pályázati döntéseit politikai alapon nem bírálták" - tekintett vissza az alelnök, hangsúlyozva: az alap arra törekszik, hogy a magyar kultúra egészére odafigyeljen, mert "az egész nemzetnek az az érdeke, hogy sokszínű, változatos kultúránk legyen".

Novák Előd hozzászólásában kifogásolta többek között, hogy a filmtámogatások felelőse a Magyar Nemzeti Filmalap lett. A szocialista Hiller István arra kérte az NKA alelnökét, oldják meg, hogy az államtitkárság költségvetésében a független alkotóktól idén elvett összegeket jövőre az NKA bevételi növekményéből pótolják. Kispál Szabolcs képzőművész a Szabad Művészek képviseletében a fiatal alkotók számára idén ki nem fizetett ösztöndíjakról érdeklődött, Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének igazgatója pedig arra volt kíváncsi: igaz-e, hogy a kormány a könyvek és napilapok áfájának megemelését tervezi.

L. Simon László válaszában emlékeztetett, a filmesek a filmalap és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap pályázatain egyaránt indulhatnak. "Hibát követtünk el ebben az évben" - utalt arra, hogy nem történt meg a támogatási szerződések megkötése a független társulatokkal, amelyek így aztán az év végi zárolások miatt már nem juthattak hozzá a teljes pénzükhöz.

Mégsem "fűnyíróelv-szerűen" csökkentették a támogatásokat, hanem figyelembe véve a függetlenek érdekeit - jegyezte meg, hozzátéve: az NKA pluszbevételei nem automatikusan feloszthatók, de igyekeznek érvényesíteni a Hiller István által felvetett szempontokat. A fiatal alkotók ösztöndíjainál hasonló hiba történt, amelyre 2013-ban az államtitkárság megoldást fog találni, esetleg úgy, hogy ideiglenesen kétszeresére emeli az ösztöndíjasok számát - tett ígéretet. Mint elmondta: nem tud olyan tervről, amely emelné a könyvek áfáját.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az alapképzésben eltörölnék a keretszámokat

Az alapképzésben eltörölnék a keretszámokat, a mesterképzésben viszont részben megmaradna a… Tovább olvasom