Kisalföld logö

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 19°C | 30°C Még több cikk.

Fejlődik és szépül Sarród

Két jelentős esemény várható a közeljövőben Sarródon. Április végén adják át a teljesen felújított és berendezett tájházat, majd május elsején az új sportpályát és a hozzá kapcsolódó létesítményeket.
Közel huszonötmillió forintból készült el a sarródi tájház. Az épületet az önkormányzat korábban azzal a céllal vásárolta meg, hogy az anyagiak függvényében felújíttatja és kiállítóhelyiséget alakít ki.
– A tájházat a terveink szerint április végén adjuk át – mondja Turi Lajos polgármester. – A berendezési tárgyakat, amelyek szorosan kötődnek a településhez, helybéliektől, adományokból kaptuk, de vannak olyanok is, amelyeket pályázaton vásároltunk. A kiállítórészleg tavasztól őszig fogadja majd a vendégeket. Itt számítunk a nemzeti park együttműködésére, hiszen az oda látogató csoportok hozzánk is eljöhetnének. A tájház felújítása azonban az első lépés a falu megszépítésében. A következő feladat a templom környékének rendbetétele és a Fő utca felújítása lesz.
Sarróddal kapcsolatos további hír, hogy elkészült az új futballpálya és a hozzá kapcsolódó létesítmények: az öltöző és a vizesblokkok. – Az önkormányzati hivatal közelében találtunk egy erdős, füves részt, ide közel ezer köbméternyi földet hozattunk – folytatja a polgármester. – A mostani beruházás reményeink szerint lökést ad a bajnokság első helyén álló csapatnak, a cél természetesen a feljutás. A jelenleg a megyei negyedosztályban szereplő csapat Fertődön játssza a hazai mérkőzéseit. Május elsejétől ez megváltozik, hiszen ekkor már valóban itthon fogadhatjuk az ellenfeleket. Az átadáson a mostani futballcsapat játszik barátságos mérkőzést az egykori sarródi focistákból álló nosztalgiacsapattal.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Juhász Ferenc: a valódi tét a jövő nyugalma

Juhász Ferenc honvédelmi minisztert látta vendégül tegnap délutáni kampányzáróján Győrött a Magyar… Tovább olvasom