Kisalföld logö

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 18°C | 30°C Még több cikk.

Fegyházbüntetésre ítélték jogerősen a zálogházi rablókat

Jogerősen fegyházbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön a zálogházi rablássorozat vádlottjait: Varga Lászlóra 13, Gombos Lászlóra 12, Horváth Szilárdra 20 év szabadságvesztést szabtak ki.

A bíróság indoklása szerint a három férfi tucatnyi bűncselekményt követett el, elsősorban zálogházakat fosztottak ki 2000-2001-ben és több száz millió forintnyi értéket zsákmányoltak.

Horváth Szilárdot - akit a móri bűncselekménnyel korábban alaptalanul hoztak összefüggésbe - emberölés kísérletében is bűnösnek mondta ki a bíróság, amiért 2000. augusztusában rálőtt a Római parti diszkó biztonsági őrére, aki kórházba szállítását követően életét vesztette.

A bíróság a minősítéseken változtatott, de a büntetési tételek tekintetében helyben hagyta az elsőfokú döntést. Kimondta azt is, hogy az elsőrendű vádlott, Varga László nem bocsátható feltételesen szabadlábra.

Az indoklás során a bíróság kifejtette: az elkövetők igen jól megszervezett rablásokat hajtottak végre, kevés bizonyíték szólt ellenük. A nyomokat módszeresen eltüntették maguk után: borsot szórtak szét a helyszíneken, illetve az általuk használt autókban, megnehezítve, hogy rájuk találjanak.

A bíró szerint csak kevés objektív bizonyíték maradt, ami a leleplezésükhöz vezetett. Az egyik ilyen bizonyítékként említette a mobiltelefonokat. Kifejtette: voltak a vádlottaknak olyan mobiltelefonjaik, amelyeket nem használtak a hozzátartozóikkal való kapcsolattartásra, csak a rablások idején, ám e készülékek "mozgása" a bűncselekmények helyszíneihez köthető. Az egyik ilyen telefont a bűncselekmény-sorozat utolsó rablásánál, a lövöldözésbe torkollott lillafüredi esetnél meg is találták az elkövetők autójában.

A 2000-ben és 2001-ben - eleinte a fővárosban, majd a többi között Székesfehérváron, Karcagon, Dunaújvárosban, Gyöngyösön, Oroszlányban és Debrecenben - elkövetett bűncselekmény-sorozat egy miskolci zálogházi rablással ért véget. A menekülő elkövetők 2001. augusztus 27-én Lillafürednél tűzpárbajba keveredtek az őket üldöző rendőrökkel, s az egyik vádlottat, Gombos Lászlót lőtt sérülésekkel a helyszínen elfogták.

A per harmadrendű vádlottja az a Horváth Szilárd, akit korábban a nyomozóhatóság összefüggésbe hozott a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablással, s ez ügyben 2005-ben jogerősen pert is nyert az Országos Rendőr-főkapitánysággal szemben. Horváth Szilárd 2002 májusában önként jelentkezett a Venyige utcai büntetés-végrehajtási intézetben.

A per elsőrendű vádlottját, Varga Lászlót 2009 áprilisában fogták el Pozsonyban.

A nyomozóhatóság szerint a banda tagja volt Farkas Róbert is, akit korábban ugyancsak összefüggésbe hoztak a móri bankrablással. A férfi azóta is ismeretlen helyen tartózkodik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elhunyt Havasy Viktor zeneszerző

Elhunyt Havasy Viktor zeneszerző, zongorista; a Micsoda nagyszerű dolog, a Szereted-e még?, a… Tovább olvasom