Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Falumúzeumot és növényparkot terveznek

Máriakálnok az utóbbi tíz évben a város közelsége miatt az egyik legkeresettebb célpontja lett az építkezőknek. A dinamikusan fejlődő falu a búcsújáró kápolnája mellett újabban a díjugrató versenyek révén is egyre több vendéget vonz.
Máriakálnok neve 1264-ben fordul elő először egy okiratban. 1357-ben köznemesi családok birtoka a község. 1381-ben és 1451-ben már Gahling néven említik az okiratok a települést. A „kálnok” szó szláv eredetű, és nádas, sásos, mocsári rétes, sáros területet jelent, ami fedi a település földrajzi környezetét. A török háború után a színmagyar Szigetközben csak itt telepedtek le németek. A közelben található forrás csodakútként való tisztelete következtében erősödött a XV. század óta meglévő Mária-kultusz, és ezért kapcsolódott a Mária előtag a „kálnok” szóhoz az 1900-as évek elején. A csodatévő kút köré épült, benne látható az oltár fölé emelkedő csodatévő Szűz Mária szobra. Szentháromság vasárnapján és a szeptember 8-át követő vasárnap sokan zarándokolnak el ide.
A Marsowszky-kastély építését 1935-ben kezdték el és ’36-ban fejezték be a Halászi felé vezető úton. 1952 februárjában államosították, 1956 júniusa óta szociális otthonként üzemelt sokáig, jelenleg magánkézben van. 1939-ben Moson és Óvár egyesülése után Halászihoz tartozott a település, önálló falu 1945-ben lett ismét.
Frauhammer József Alajosné könyvtárosként és az iskola tanítónőjeként sokat tett a község emlékeinek megóvásáért, fennmaradásáért. Kolléganőitől átvéve a település krónikásaként gyűjtött minden emléket, újságcikket, dokumentumot. 1945- ben és ’46-ban a falu lakosságának 90 százalékát kitelepítették jórészt Stuttgart környékére és többségük nem is térhetett vissza. Ilona igyekezett az idősektől erről az időszakról információkat gyűjteni, hogy fennmaradjanak az utókornak, ám ahogy tapasztalta: ez a Máriakálnokon élőkben olyan fájó sebként élt tovább évtizedek múltán is, hogy nem akartak beszélni az akkori történésekről. Jövőre lesz 650 éve annak, hogy a községet lakott településként említik az okiratok. Ennek apropóján készül egy kis kiadvány. A krónikás hölgy régi vágya sok helybelivel együtt, hogy létrejöhessen egy falumúzeum, ahol a családok emléktárgyai mesélhetnének az utókornak.
Máriakálnok az utóbbi években a lovassportjáról is elhíresült. Két lovarda is van a községben és több helyütt is tartanak állatokat. A különböző versenyek révén pedig egyre több külföldi látogat a faluba. A településen jelenleg 1596-an élnek. Széles Sándor polgármestertől a Kisalföld megtudta: az építkezési kedv itt is, mint másutt is, kicsit alábbhagyott, persze most is folyamatosan készülnek az új otthonok. Önkormányzati telek jelenleg nincs eladó, magánkézből 4–10 ezer forintos négyzetméterenkénti áron lehet hozzájutni. Az önkormányzat legutóbbi nagyberuházásai között volt a Kert és a Templom utcák felújítása, és elkezdődött a sportöltöző modernizálása is, amit szeretnének folytatni. A községvezetés is fontosnak érzi a falumúzeum létrehozását, olyannyira, hogy már meg is állapodtak az egyházzal abban, hogy egy, a tulajdonukban lévő épületet e célból rendbe tesznek. Ez a berendezéseken kívül 4 millió forintba kerülne, és két helyiségben állítanák ki az emlékeket. A terv megvalósításához pályázati segítséget is remél a falu. A község határába tervezett Máriafürdőtől pedig megnövekedett helyiadó- bevételt és minőségi munkahelyeket várnának, bár mostanában a beruházásról nagy a csend, és a polgármesternek sincsenek új információi a fejlesztések állásáról. A tervek között szerepel Máriakálnokon az ifjúsági klub felújítása, valamint a közterületek szebbé tétele is. Szeretnék továbbá a Kápolna teret is új köntösbe öltöztetni, és odatelepíteni a környékére a Szigetközben őshonos valamennyi növényt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szabad szájú gyerekek?

Mi, felnőttek sokszor morgunk: „Már megint mit mondott, hogy beszélt ez a gyerek?"… Tovább olvasom