Kisalföld logö

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 9°C Még több cikk.

Fáklyás demonstrációt tartanak a rendvédelmisek

Fáklyás demonstrációt tartanak június 1-jén a fegyveres és rendvédelmi szféra munkavállalói, hogy így hívják fel a figyelmet bérhelyzetükre és munkakörülményeikre - jelentette be a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) elnöke hétfőn, Budapesten.
Kónya Péter emlékeztetett rá: tavaly ősszel már tartottak figyelemfelkeltő demonstrációt, amely nem vezetett eredményre. Mint mondta, a kormány továbbra is meg akarja változtatni a hivatásosok szolgálati viszonyáról szóló törvényt (Hszt.), a változtatás érintené a hivatásosok illetményrendszerét, a szolgálati nyugdíjba vonulás lehetőségét és a civilesítést. Ez utóbbi szerint egyes munkaköröket a jövőben csak civilek - köztisztviselők vagy közalkalmazottak - tölthetnének be.

Az FRDÉSZ követelése, hogy a fegyveres és rendvédelmi szférában a munkavállalók 8 százalékos keresetnövelésben részesüljenek ebben az évben.

Június 1-jén országos tiltakozóakciót szervezünk, hogy felhívjuk a figyelmet követeléseinkre. A katonák a Honvédelmi Minisztérium, a határőrök, rendőrök, büntetés-végrehajtási és nemzetbiztonsági dolgozók az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, a vám- és pénzügyőrök a Pénzügyminisztérium, a tűzoltók és polgári védelmi dolgozók az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium elől indulnak fáklyákkal - mondta a szakszervezeti vezető.

Vissza az eskü helyszínére!

Hozzátette: a felvonulók a Parlament előtt találkoznak és együtt demonstrálnak azon a helyen, ahol az esküjüket letették. Mint mondta, eredetileg autós demonstrációt tartottak volna, de ezt a rendőrség megtiltotta.

A demonstráción tiltakozni kívánnak a szolgálati törvény módosítása ellen, amely tovább csorbítaná szerzett jogaikat, valamint el akarják érni a bérfejlesztést és a munkaeszközök cseréjét. Felhívta a figyelmet arra: a fegyveres és rendvédelmi szféra tagjainak nincs sztrájkjoguk, de ha követeléseiket nem teljesítik, ősszel - törvényes eszközökkel - tovább folytatják akciójukat. Példaként említette, hogy szervezett munkavédelmi ellenőrzéseket fognak tartani, hogy bebizonyítsák: olyan eszközökkel, olyan körülmények között kell dolgozniuk, amelyek törvénysértőek.

Talabér Zoltán, a polgári védelmi dolgozók szakszervezetének vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy olyan eszközökkel kell dolgozniuk, amelyek veszélyeztetik életüket, testi épségüket. Érvényt akarunk szerezni a szabályoknak - tette hozzá.

Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet és Holecz Gábor, a Vám- és Pénzügyőrség Független Szakszervezetének vezetője egyaránt jelezte: készek a nemzetközi közvéleményhez, az európai uniós intézményekhez fordulni, hogy követeléseiket elérjék.

Elkeseredettek a tűzoltók is, ha kell Brüsszelbe mennek!

A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete tiltakozik az ellen, hogy bár ugyanaz a törvény vonatkozik a tűzoltókra, mint például a rendőrökre, mégis a tűzoltók heti 54 órát dolgoznak - mondta Hócza György, a szakszervezet szervezeti ügyvivője hétfőn az MTI-nek.

Felidézte: a tűzoltók hiába tartoznak a fegyveres és rendvédelmi szférába, ők nem tartoznak a hivatásosok szolgálati jogviszonyáról szóló törvény (Hszt.) hatálya alá, mivel nekik havi 240-264 órát - havi 54 órát - kell dolgozniuk, miközben a törvény szerint minden más magyar állampolgárnak 40 óra a heti munkaidő.

Ennek megszüntetésére már 3.600 pert adtunk be a bíróságokra, és nem értjük, a bíróságok miért nem mernek dönteni a törvények alapján - tette hozzá. Megjegyezte: a közeljövőben bírói konferencia is lesz erről a kérdésről, és remélik, az értekezlet után döntés születhet a perekben. Hozzátette: készek az Európai Unióhoz fordulni és felhívni a figyelmet a munkakörülményeikre.

hirado.hu/MTI

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fagykárjelzések a gyümölcsösökből

Növényvédelem - „Az elmúlt héten sok kistermelő keresett meg bennünket igazgatóságunkon. A… Tovább olvasom