Kisalföld logö

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 12°C | 24°C Még több cikk.

Fájlcserélők: a fejlesztő is felelős

Az USA Legfelsőbb Bírósága a fájlcserélőket fejlesztő cégek ellen döntött, s megnevezte a felelősöket is.

A bíróság kimondta, hogy a p2p hálózatokat kifejlesztő és üzemeltető vállalatok felelősek a felhasználók által elkövetett jogsértésekért.  A Legfelsőbb Bíróság ítéletét azzal indokolta, hogy a sok esetben reklámcélokra hasznosított p2p hálózatok működtetői meg sem próbálják korlátozni a kalózmásolatok terjedését, sőt, a kalózok munkáját megkönnyítő szoftvereik népszerűsítésével egyenesen hozzájárulnak a törvénytelen cselekedetekhez. Ily módon felelősségük egyértelműen megállapítható, de csak akkor, ha bebizonyosodik, hogy az adott vállalat a kalózmásolatok letöltésének lehetőségét is saját szoftverének népszerűsítésére használta fel. Ezt az ügyben eljáró testület lesz hivatott eldönteni.

A hivatalosan a Metro-Goldwin-Mayer Studios Inc. és a Grokster között zajló perben tehát a kiadók melletti döntés született, amely egybehangzó vélemények szerint rendkívül súlyos következményekkel járhat a p2p hálózatokra nézve. A fejlesztők felelősségét kimondó döntés ugyanis hosszas jogi küzdelem után lehetőséget ad a nagyobb kiadóknak, hogy újabb perek útján kényszerítsék térdre a Groksterhez hasonló vállalatokat, azon az alapon, hogy ezen vállalatok tudatosan segítik elő az illegális másolatok terjesztését, tetemes károkat okozva ezzel a szerzői jogok tulajdonosainak. Ez pedig azt jelentené, hogy az egykor oly népszerű Napster, majd számos népszerű BitTorrent tracker oldal bezárása után a hagyományos p2p hálózatok sem kerülhetik el sorsukat.

Nem kell azonban a fájlcserélgetés teljes visszaszorítására irányuló hadjárattól tartanunk. A kiadók ugyanis minden valószínűség szerint nem ellehetetleníteni, hanem felhasználni kívánják a p2p hálózatokat, amit többek között a Grokster és a Sony BMG közös projektje, valamint a Peer Impact néven indult kezdeményezés is mutat. Kérdés, hogy ez mennyiben hatja majd meg a felhasználókat, és sikerül-e a kiadóknak legális keretek közé szorítaniuk azt a technológiát, amely - a világháló adta lehetőségeket kihasználva - éppen a decentralizáltságra, a szétszórtságra épít.

Forrás: sg.hu

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fáradt, szürkés arcbőr?

Ha fakó a bőrünk, karikás a szemünk és mindenkinek az az első megjegyzése, hogy nyúzottnak tűnünk, akkor bőrünk bizony fáradt. Okozhatja ezt a stressz, a helytelen, illetve vitaminhiányos étkezés, egy-egy betegség vagy akár anyagcsere-zavar. Tanácsaink segítenek a tavaszi vitaminhiány következtében elfáradt arcbőr felfrissítésben, hogy üde pofival köszönthessük a nyarat! Tovább olvasom