Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Fába vésett hagyomány

Tóth János gyermekkorában Öttevényen fedezte fel a fában rejlő gyönyörűséget, amit máig, harminc éve fényesít magában, immár biztos kezű fafaragóként. Legutóbb Vajdahunyad várában mutathatta be legújabb munkáját egyedüli meghívott fafaragóként nagy sikerrel, s a kiállításokon túl Németországba, Franciaországba is eljutottak már faragott bútorai.

Akár szerencsésnek is mondhatja magát, mert jól ismerte, és tanulhatott a neves faszobrásztól, Osbáth Gyulától, s nem tagadja, a mester csodálatos munkái késztették arra, hogy a fafaragók között is keresse, majd megtalálja önmagát. Kitartó szorgalommal, tudni akarással, alkotói
vággyal elérte: a fán ma már az ő keze nyoma is beazonosítható. Tóth János csendes ember, a gátak győri őreként nem is lehet más. A vízpart a munkahelye, a természet pedig örök kedvese. Mint a fák, amik állva-élve éppúgy az életéhez tartoznak, mint amikor míves gondolkodószékké vagy áttörten faragott tálassá lényegülnek át a kezei alatt. A dió- meg a körtefa törzsébe álmodik legszívesebben. Mert úgy tapasztalta, kezes fa mind a kettő, ismerik szinte minden gondolatát; tudják, mit kíván
tőlük cserébe azért, hogy halott anyagukat más testbe zárva újjáélessze sokak hasznára, gyönyörűségére.

Nem csoda hát, ha a kísérletezés is az alkotói lételemei közé tartozik, s ehhez szerszámainak zömét is maga készíti el. Számos stílust kipróbált az idők során afféle tanulási csuklógyakorlatként, hogy aztán megtalálja a
dunántúli domború faragás motívumvilágát, aminek szépsége azóta sem ereszti. Ennek hajszálgyökerei – mint mondja – a pásztorfaragáshoz nyúlnak vissza az 1800-as évekbe, mikor is a fával való bíbelődés a falusi emberek főként téli, ráérős idejének csodálatos kitöltője volt. Faragott bútoraival e hagyomány folytatója, s éltetője annak a meggyőződésnek, hogy a huszonegyedik századi, modernnek mondott világban ismét feltámad a kismesterségek által létrehozott értékek nimbusza. S hogy megteremthesse és megőrizhesse munkáinak hitelét, nem restelli ma sem felkeresni a néprajzi múzeumot. Ilyenkor kortyol egyet a tiszta forrásból, leckét vesz hagyományból, eredetiségből.

Teszi mindezt korántsem csak maga miatt, hanem hogy legyen mit továbbadni a tanítványoknak, akik fel-felbukkannak már műhelye körül. Akik meg nem tudnak eljönni hozzá, azokat ő keresi meg. A Gyermekek Házában sérült gyermekek kézügyességét csiszolja, tanítgatja őket a természetes anyagok szeretetére, s arra, miként lehet megélni az alkotás megannyi apró örömét.

De mi kell ahhoz, hogy ezek az örömmorzsák végül mosolygó cipóvá álljanak össze? Erre is megtalálhatjuk a választ Tóth János míves munkáiban, amik mintha szemlélőjüknek azt mondanák: kell hozzá a meggyőződés, hogy a fafaragás az egyetemes művészeti kultúra része, s a hit, hogy meg lehet találni azt a fát, amire ha az ember nagyon akarja, s az Isten tehetséget is ad neki hozzá, odakarcolhatja vésőjével a maga nevét. Éppen úgy, mint botjuk nyelére a pásztorok egykoron.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Spanyolország biztos győzelemmel indított

Ötvenkét év után először rajtolt világbajnokságon győzelemmel a spanyol labdarúgó-válogatott. Az… Tovább olvasom