Kisalföld logö

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 5°C | 16°C Még több cikk.

Évre évre nQ a támogatás

A katolikus iskolák javára gyqjtöttek február utolsó vasárnapján az ország katolikus templomaiban. Pápai Lajos, a püspöki konferencia iskolafelelQse szerint a megszorító intézkedések miatt nagy szükség van a hívek anyagi támogatására.
Az országos adakozás komoly segítséget jelent az anyagilag nehéz helyzetben lévQ egyházi intézményeknek, így hagyományosan február utolsó vasárnapján, a szentmisén a katolikus iskolák javára gyqjtenek.
Tavaly összesen 95 millió forint – 17 millióval több, mint az elQzQ évben – került a perselyekbe.
A gyQri egyházmegye hívei – Péter Tamás püspöki sajtóreferens tájékoztatása szerint – 8,8 millió forinttal járultak hozzá 2006-ban a katolikus oktatási intézmények mqködéséhez.
Pápai Lajos gyQri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia iskolafelelQse érdeklQdésünkre hangsúlyozta: nagy szükség van a hívek anyagi támogatására, mert a megszorító intézkedések ugyan minden magyar iskolát érintenek, de az egyházi intézmények még ezen belül is hátrányosabb helyzetben vannak.
– Ezzel híveink is tisztában vannak, ezért évrQl évre több adomány gyqlik össze, továbbra is nagylelkqen támogatják iskoláinkat. Ez az egyik záloga annak, hogy a katolikus nevelés és oktatás – minden nehézség ellenére – a jövQben is be tudja tölteni feladatát.
Az egyházmegyei hivataltól kapott tájékoztatás szerint az idei gyqjtés eredményét március végére összesítik, akkor adnak róla tájékoztatást.
A rendszerváltáskor újból kiépült magyar katolikus oktatási intézményhálózatban 65 óvoda, 100 általános iskola, 56 gimnázium, 15 szakiskola, 19 szakközépiskola, 54 diákotthon, 14 alapfokú mqvészetoktatási intézmény mqködik, ahová összesen 65 ezer diák jár, akiket közel 5300 pedagógus (közülük 212 szerzetes-, illetve pap-tanár) tanít.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megöregedett a partfal

Szegeden az árvízvédelmi rendszer leginkább szem előtt lévő része a belvárosi partfal. A vasbeton… Tovább olvasom