Kisalföld logö

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 16°C | 26°C Még több cikk.

Európának éri meg legjobban a globalizálódás

A vezető befektetési bankok elemzői szerint Európa az Egyesült Államoknál és Japánnál is jobban profitál gazdaságilag a globalizációs folyamatokból, a lakosság azonban tart tőle.
Ez viszont nem tükröződik a kontinens lakosságának vélekedésében, mivel a többség továbbra is tart a globalizációtól. Az európai cégek az otthoni karcsúsításoknak, illetve a termelés részbeni külföldre telepítésének is köszönhetik, hogy jobban ki tudják használni a lehetőségeket – ad magyarázatot az eltérő megítélésre a Bloomberg.

Az Európai Bizottság legfrissebb felmérése szerint a közel 25 ezer megkérdezett 47 százaléka fenyegetésként tekint a globalizációs folyamatokra, miközben csupán 37 százalék tartja „jó lehetőségnek" azt, szemben a három évvel ezelőtti 56 százalékkal. A legmagasabb, 72 százalékos arányt Franciaországban érte el a szkeptikusok aránya.

A kereskedelmi és egyéb mutatók ugyanakkor kedvező képet mutatnak: a 15 régi tagállam meg tudta őrizni 15,5 százalékos részesedését a világ külkereskedelmében, miközben az USA szelete 13-ról 12 százalékosra, Japáné pedig 9-ről 7-re zsugorodott. Az elemzők szerint a gyógyszer- és gépgyártásban, valamint a tudományos berendezések értékesítésében Európa előnyt élvez a többi fejlett gazdasággal szemben, ezt részben Ázsiához fűződő régi kereskedelmi kapcsolatainak köszönheti.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gázár és támogatás

A lakosság kétharmadát érinti majd a gáz- és távhőár-emelkedés ellensúlyozására kérhető támogatás. Nem mindegy, hogy a minimális 61, vagy az egyelőre maximálisnak tűnő 100 forintot fizetjük január elsejétől a gáz köbméteréért. A támogatás igényléséhez minden háztartás kap majd egy űrlapot, de már honlapunkról is letölthetők az űrlapok >> Tovább olvasom