Kisalföld logö

2018. 07. 18. szerda - Frigyes 18°C | 26°C Még több cikk.

Euro Disney: lanyha vonzerő

A párizsi Disneyland komoly gondokkal küzd. Bár az „élménykínálat” csábítóan hangzik, a látogatóknak a túra során jó mélyen kell a pénztárcákba nyúlni, így az európai családok kétszer is meggondolják, hogy nekivágjanak-e a kirándulásnak.

A Rock’n’Roll Coasterben az Aerosmith rockegyüttes zenéje kísér el a hangstúdiók rejtelmeibe. Az Armageddon a tudományos-fantasztikus filmek különleges effektusait – például egy meteorzuhatag érkezését – prezentálja. A Katasztrófa Kanyon pedig az akciófilmekből ismert hatásokkal – a többi között egy üzemanyag-szállító tartálykocsi felrobbanását – akar elkápráztatni.
 
Az „élménykínálat" csábítóan hangzik, az üzleti adatok szerint nem eléggé. A Disneyland Resort Paris, a Walt Disney-galaxishoz tartozó szabadidőpark-komplexum komoly gondokkal küzd. Tizenhat hónappal a második létesítmény – a filmgyártás, a televízió és a szórakoztatóipar kulisszái mögé kalauzoló, 610 millió eurós beruházással megvalósított látványosság – megnyitása után, a Walt Disney Studios Park mindössze egymillió pluszlátogatót vonzott. Ezzel szemben a köznyelvben csak Euro Disneyként emlegetett vállalkozás vezetői négymillióval több vendéget terveztek be. A tévedés a kasszánál úgy csapódott le, hogy 2002 nyara óta a Párizs környéki két témaparkot – a Disneyland Parkot és a Walt Disney Studios Parkot – a várt 16 millió helyett mindössze 13 millióan keresték fel.

A francia fővárostól mintegy harminc kilométerre, keletre, Marne-la-Vallée-ben található szórakoztatókomplexum menedzsmentjének nem volt más választása, mint bejelenteni a rossz hírt. A gyenge látogatottsági mutatók miatt, s a június végével lezárt, harmadik üzleti negyedév végén regisztrált hét-kilenc százalékos bevételcsökkenés nyomán nem lesz elég pénzük arra, hogy a hitelező bankok, valamint a főrészvényes Walt Disney Company felé eleget tegyenek fizetési kötelezettségeiknek. A sokkhatásszerű közlésre a tőzsde azonnal reagált: a Disneyland Resort Paris részvényei egy nap alatt több mint húsz százalékot vesztettek értékükből.

A 2003-as válság nem az első az Euro Disney életében. A vállalkozás 1994-ben – két évvel az európai Disneyland Park megnyitása után – komoly strukturális átalakításra kényszerült a nyomasztó adósságok miatt. A mostani krízis okaiként a kolosszális méretű, 2,2 milliárd eurós – az éves árbevétel közel dupláját kitevő – adóssághegy mellett elsősorban az iraki háborút, a terrorizmustól való félelmet, a SARS-vírust.

A bizonytalan gazdasági klíma közepette az európai családok kétszer is meggondolják, hogy nekivágjanak-e a Mickey, Minnie, Plutó és a többiek varázsbirodalmába vezető kirándulásnak. A túra során ugyanis jó mélyen kell a pénztárcákba nyúlni. A napijegy felnőtteknek 39, gyermekeknek (3–11 év között) 29 euróba kerül, vagyis két felnőttből és két gyermekből álló négytagú család 136 eurót hagy a bejárati kasszánál. A háromnapos bérlet – egy hasonló összetételű famíliát figyelembe véve – már 374 euró, s ebben a takaros summában még a szállás, illetve étkezési költségek nincsenek benne. A (gyors)vendéglői menüárak fejenként és étteremtípustól függően 5–20 euró között mozognak, 30-40 eurónál olcsóbban nehezen lehet megúszni a pólókat és egyéb ajándéktárgyakat árusító butikokba való betévedést sem.

A mintegy 12 ezer embert foglalkoztató Euro Disney élére az idén júliustól új elnök-vezérigazgató került. André Lacroix korábban a Burger King gyorsétteremlánc élén bizonyította, hogy ért a viharzónába került üzleti vállalkozások megmentéséhez. Lacroix érkezése előtt a Walt Disney Company, a 39 százalékos tulajdonrésszel bíró anyacég sürgősségi javaslatokat kért az Euro Disney különböző részlegvezetőitől, hogy miként lehetne a bevételt, illetve a látogatók költekezési kedvét növelni úgy, hogy a társaságnak a „csábítási manőver" egyetlen eurócentjébe sem kerül.

A Financial Times információi szerint az Euro Disney vezetői nagy reményekkel tekintenek az al-Walid herceggel esedékes találkozó elé. A szaúdi nemes 16,3 százalékos tulajdonrésszel a Párizs melletti Disney-park második főrészvényese. Lacroix és Jeff Speed, az Egyesült Államokból „átdobott" új pénzügyi főnök állítólag egy nagyszabású pénzügyi tervet kíván al-Walid elé terjeszteni. A szaúdi herceg nem zárkózik el a tárgyalások elől, de egyik alapfeltétele, hogy a Walt Disney Company „aktív támogatást" biztosítson a mentőakcióhoz. A Lacroix–Speed duónak megfelelő politikai hátországot biztosíthat a Párizst övező Ile-de-France régió: a Disneyland Resort Paris a térség egyik legnagyobb munkaadója, s egy létszámleépítés nem tenne jót az amúgy sem rózsás franciaországi szociális klímának.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kóla, puska, sültkrumpli (Bowling for Columbine)

Michael Moore filmje elnyerte a Legjobb Dokumentumfilm Oscar díját. Méltán. Őszintén mutatja be a… Tovább olvasom