Kisalföld logö

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 12°C Még több cikk.

Euro-2012: elégedett látogatók

Elégedetten értékelte háromnapos látogatását az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) Magyarországon tartózkodó, a 2012-es kontinensviadal rendezési feltételeit vizsgáló delegációja.

Labdarúgás

„ Rendkívül érdekes volt ez a körút, amely során egy ilyen nagy eseményhez szükséges legfontosabb szempontokat vizsgáltuk meg. Egy Európa-bajnokság ma már nemcsak szimpla sportesemény, hanem a világ egyik legnézettebb tornája. A horvát–magyar pályázat nagyon meggyőző, ráadásul mindenhol azt tapasztaltuk, hogy az emberek egyhangúlag akarják a győzelmet” – nyilatkozta a parlamentben tartott nemzetközi sajtótájékoztatón

Giorgio Marchetti, az UEFA profi labdarúgásért felelős igazgatója.
A sportvezető szerint a kandidálásnak még előnyére is válhat, hogy az olasz, illetve a lengyel–ukrán pályázattal ellentétben a stadionépítések, illetve infrastrukturális fejlesztések egyelőre gyerekcipőben járnak, hiszen hat év alatt könnyedén lehet változtatni a fejlődő igényeknek megfelelően.
„ Minden szükséges garanciát megkaptunk, nekünk ez elegendő és nem is kételkedünk. Érezhető, hogy mindkét fél rendkívül komolyan veszi a rendezést” – mondta Marchetti.
Az UEFA hattagú szakbizottsága szerdán érkezett Debrecenbe, majd Győrben és Székesfehérvárott tartott terepszemlét, végül Budapesten fejezte be körútját.
A bizottság tagjai egy jelentést készítenek a látogatásról, melyet az UEFA végrehajtó bizottsága tanulmányoz, s hozza meg a végső döntést december 8-án.
„ A futball szeretete Magyarországon a nemzeti érzés része. Nagyon kevés az olyan téma, amelyben párthovatartozástól függetlenül mindenki egyetért, ám az Európa-bajnokság mindannyiunk érdeke. Az elkövetkezendő hét évben 23 milliárd euróba kerülnének a fejlesztések, ez a pénz EU-s támogatásból, illetve a költségvetésből rendelkezésünkre áll” – fogalmazott Kóka János gazdasági és közlekedésügyi miniszter, a pályázat fővédnöke.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyugdíjemelés novembertől

A kormány szerdai döntése értelmében 1,2 százalékos visszamenőleges kiegészítő nyugdíjemelést… Tovább olvasom