Kisalföld logö

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 33°C Még több cikk.

ETO: biztató nyitány

Győzelemmel kezdte idei szereplését a Győri ETO labdarúgócsapata a Borsodi Ligában . A zöld-fehérek nagy küzdelemben fektették két vállra a Debrecent és ezzel értékes három pontot szereztek.
Fotó: Szük Ödön 0209-10244-1-5 Küzdelem: Végig nagy csata, ám meglehetősen alacsony színvonal jellemezte a mérkőzést.
A pontok értékét növeli, hogy a vetélytársak többsége is sikerrel zárta a tavaszi nyitófordulót.
Korán megszerezte a vezetést az ETO a tavaszi idény rajtján, Szanyó Károly már a kilencedik percben betalált Bíró kapujába. Ezt követően jobbára a vendégek játszottak veszélyesebben és mezőnyfölényben, és egy védelmi hiba után sikerült is egyenlíteniük. Szerencsére nagyobb „ baj ” nem történt, ugyanis a jó formában játszó Szanyó nem sokkal később megint eredményes volt.
Az ETO némi szerencsével fektette két vállra a több helyzetet kidolgozó Debrecent, ám dicséretére váljék: Böjte kiállítása után tíz emberrel is megőrizte előnyét.
A Vasas (nem is olyan...) nagy meglepetésre legyőzte az MTK-t, a Haladás pedig a Kispestet.
Hétvégi mérkőzések>>

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Enyhe tél után korai vonulás

A február időjárása idén szokatlanul enyhe és csapadékmentes volt. Pellinger Attilával, a Fertő… Tovább olvasom