Kisalföld logö

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 13°C | 24°C Még több cikk.

Esélytelen pályakezdők?

Az iskolabezárási hullám és az elrendelt létszámstop miatt a most végző tanítóképzős hallgatóknak esélyük sincs az elhelyezkedésre Győrben. A városvezetés szerint viszont a bezárandó intézmények dolgozóinak zöme álláshoz fog jutni.
Rekordlétszám: A győri tanítóképző idei, jubileumi évnyitóján 1400 hallgató tett esküt. Kérdés, mire végeznek, hol kapnak állást.
A győri közgyűlés várhatóan a március 13-i ülésén dönt az iskolabezárási tervekről. Legalább ennyire biztosnak tűnik az is, hogy az elfogadott létszámstop miatt – a város teljes intézményhálózatában lévő üres álláshelyeket zárolták – a most végző tanítóképzős hallgatók lemondhatnak győri elhelyezkedési terveikről. Mindez akkor történik, amikor a pedagógusképzés a virágkorát éli, a győri főiskolai karon idén rekordszámú elsős kezdte meg tanulmányait. Az Apáczai főigazgatója nyolc-tíz évre becsüli azt az időt, ameddig számolni kell a bezárások közvetlen hatásaival.
A hét végére elkészültek a pontos tervek arról, hogy a megszüntetendő intézmények tanulói hová kerülnek. Annyi már tegnap kiderült: a Rejtő-iskola élelmiszer-analitikai osztályát a Veres-középiskola fogadja be.

A győri tanítóképző főigazgatója szerint az iskolabezárási hullám és az elrendelt létszámstop nyolc-tíz évig hatással lesz a tanítóképzésre. A végzős hallgatóknak most esélyük sincs arra, hogy a megyeszékhelyen álláshoz jussanak.
A győri iskolabezárásoknak – már most látható – hatásai lesznek a tanítóképzésre is. A közgyűlés által elfogadott létszámstop értelmében a város teljes intézményhálózatában lévő üres álláshelyeket zárolták. Az oktatási rendszerben – a nyugdíjazásokat és a pályamódosításokat is figyelembe véve – várhatóan mintegy 250 álláshely marad, ezt azonban csak az átszervezésekkor felszabaduló munkaerő-felesleggel lehet feltölteni. A végzős hallgatók számára ez azt jelenti: esélyük sincs a megyeszékhelyen álláshoz jutni.

Nyolc–tíz évig lesz hatása

Cseh Sándor, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskolai Karának főigazgatója azzal kezdte a helyzetelemzést: megnőtt a pedagóguspálya iránt az érdeklődés, amelynek oka nyilvánvaló – a közalkalmazotti béremelés után egyre többen látnak perspektívát a tanításban. Ezzel együtt azonban működik egy másik, ellentétes folyamat is: az elmúlt években (országos szinten) 3–5 százalékkal csökkentették a tanítóképzésben részt vevők számát. A hagyományos pedagógusszakok mellett pedig olyan, a területhez közel álló stúdiumokat indítottak, amelyek a tanítóképzést kiegészítették.
A főigazgató is úgy látja: jelenleg nem sok esélyük van a végzős hallgatóknak a pályán maradásra, számukra az előbb említett szakok, illetve a posztgraduális képzések jelenthetik a továbblépési lehetőséget. Látni kell azt is, többen eleve más pályában gondolkodtak, őket a jelenlegi helyzet legfeljebb megerősíti döntésükben. Az országos szinten jelentkező bezárási hullám Cseh szerint 8–10 évig lesz hatással a tanítóképzésre, de szerinte eljön még az az idő, amikor ismét szükség lesz fiatal pedagógusokra.

Rekordszámú hallgató, állásra váró végzősök

A győri tanítóképző idén mintegy 150 nappali tagozatos és 30 levelezőn végzett pedagógust bocsát útjára. A jubileumi, 225. tanévben rekordszámú, 1400 elsős hallgató kezdte meg tanulmányait, velük együtt összesen négyezer hallgatója van jelenleg a főiskolának.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Francia kulturális évad nyílik Magyarországon

A Francia Köztársaság budapesti nagykövetsége "FranciArt" címmel kulturális évadot rendez… Tovább olvasom