Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 9°C | 11°C Még több cikk.

És véd: Kamera figyel a rendőrsapkában

Az egyenruhások körében egyelőre nem osztatlan a technológia sikere, hiszen szoros ellenőrzést jelent a szolgálat minden pillanatában.

Kísérleti jelleggel a legkorszerűbb kontrolltechnikákat alkalmazzák a rendőrök a főváros ötödik kerületében, ezek között van egy olyan kamera is, amelyet a rendőrök sapkájába építettek be - írta a Népszava.

A lap hétfői számában Bencze József országos rendőrfőkapitány elmondta: a kerületben kísérleti üzemben működik a jelenlegi legkorszerűbb kontrollrendszer. Ebben nem csupán a járőrkocsiban előre- és hátratekintő kamerák rögzítik videóra az eseményeket, hanem a sapkába épített kamera is követi azt. Az internettechnika segítségével az eseményeket valós időben, "élőben" - képben és hangban - követheti a kapitányságon dolgozó ügyeletes, és ha szükséges, ezek alapján hozhat további intézkedéseket.

Az egyenruhások körében egyelőre nem osztatlan a technológia sikere, hiszen szoros ellenőrzést jelent a szolgálat szinte minden pillanatában. Azonban - jelezte a főkapitány - bizonyára hamar mindenki felismeri, hogy több előnnyel jár a rendszer, mint amennyi látszólagos "hátránnyal". A korrupció lehetőségét például szinte teljesen kizárja. Amennyiben a belvárosi kísérleti rendszer kiállja a szakmai, technikai igényesség próbáját, a jövőben mind szélesebb körben bevezethetik, míg végül valamennyi járőrt elláthatják vele.

Olvasóink írták

  • 17. jirzi1 2009. szeptember 22. 19:56
    „Akkor most hogy ülnek be kocsmázni ,vagy az a feledatkörükhöz tartozik?Vagy az örömlányok blokkolása?”
  • 16. Csetneky 2009. szeptember 22. 09:02
    „Végül valamennyi járőrt ellátják vele. Tehát eljutunk oda, hogy bárhová megyünk, bármit teszünk, a nagy testvér mindig figyel. Ez ám a szabadság, persze szocilista módra. Hozzáteszem, az ötlet nem teljesen rossz, csak egy nagy probléma van vele. Nem a rendőrökre, hanem a politikusokra kellene ilyet szerelni, mégpedig levehetetlen és kikapcsolhatatlan formában. Tanulságos lenne.”
  • 15. pancser 2009. szeptember 21. 23:56
    „Ha eddig kevés volt a rendőr, ezután még inkább kevesebb lesz. Ki bírja cérnával az örökös felügyeletet? Dugja föl magának a kamerát a kapitány! Géppé silányítják az embereket, és ne örüljetek, majd akkor ha rátok is sor kerül!”
  • 14. kivagyokén 2009. szeptember 21. 17:09
    „A kereskedelmi TV-ket megüti a guta! Ilyen valóságshowt még ők se tudtak kitalálni.

    Egyébként véleményem szerint, nem a védelmüket szolgálja, hanem az ellenőrzésüket.
    Nagy ostobaság!
    Ellenben az összes politikaust, és állami vezetőt felszerelhetnék vele, és tarthatnának interaktív közvetítést. Így pontosan tudhatnánk merre járnak, és valóban megdolgoznak a juttatásaikér. PERSZE ezt egyhangulag elutasítanák, személyiségi jogaikra hivatkozva.”
  • 13. mekkelek 2009. szeptember 21. 14:46
    „Hmmm, sötétben meg majd világítanak a sok sugárzástól ;)”
  • 12. a.h.a. 2009. szeptember 21. 13:49
    „Ekkora kamut!”
  • 11. janika 2009. szeptember 21. 13:17
    „Hát még, ha egy hölgyet kell a papírjaiért a lakására szállítani! No meg aztán, hogy mi történik...... főleg, ha öten vannak kamerákkal felszerelve?”
  • 10. okostojas007 2009. szeptember 21. 13:04
    „hangrögzítés esetén érthető a rendőri ellenkezés -
    még egy jót fingani sem tudnak kontroll nélkül.....”
  • 9. janika 2009. szeptember 21. 12:54
    „E kamerázás ellen a rendőrök lépnek fel legelőször! Ez már csaknem olyan mint a sofőröknek a taográf!”
  • 8. hehe08 2009. szeptember 21. 12:53
    „de legalább egy csomó kamerát megvehetnek sok-sok pénzért ami szépen visszaszáll majd a pártkasszába adományként....... így megy ez.....”
  • 7. fióka 2009. szeptember 21. 12:44
    „Fantasztikus rögtön leületem a hír hallatán.Ez kb olyan volumenű lessz mint a kórházakba a széfek.”
  • 6. Túrabakancs 2009. szeptember 21. 08:31
    „Mielőtt bárki azt írná nekem hogy fóbiás vagyok megkérdezném, hogy miért nem a bűnözésfertőzött
    VIII-kerületi józsefvárosi területen alkalmazzák majd ezt a technikát?! Na ugyen hogy jó az elgondolásom.
    És akkor ott vannak a falvak is a rettegő magyar emberekkel.”
  • 5. Túrabakancs 2009. szeptember 21. 08:25
    „Kísérleti jelleggel az V-ik kerületben... Gondolom véletlen, hogy abban a kerületben lakik a magyarországi
    zsidóság /jómódúak/ egyik legnagyobb számú közössége. Van egy olyan érzésem, izraeli elgondolás alapján
    vezetnék be ezt a rendszert, hiszen egyre többen félnek a radikálisok támadásaitól. Változzanak meg,
    aztán nem lesz szükség erre a rendőrjárőröket is kellemetlen helyzetbe hozó stratégi alkalmazásból.
    Ciki lesz amikor a rendőr többet néz majd egy női feneket, mint a cigókat... :) És ezt még látják is a
    központban! Bár lehet hogy ott is előnyben részesítik esetleg ezeket a tekinteteket.”
  • 4. MTT 2009. szeptember 21. 08:18
    „Legyen is nekik, senki nem lófrálhat szabadon annyit munkaidőben, amennyit ők! Legalább megtanulják, hogy a szolgálatért kapják a fizetésüket, nem azért, hogy csak leteljen a 12 óra! ( tisztelet a kivételnek, mert azért kivétel mindig van, még közöttük is)”
  • 3. -upho- 2009. szeptember 21. 07:54
    „Vajon milyen tapasztalatokat szerzett Bencze Jozsef ha ilyen eszkozoket kell bevetnie?”
  • 2. Jandex 2009. szeptember 21. 06:55
    „A következő mi lesz,tollseprő a seggükbe vagy GPS a @-ba???:)))))))))))) Lesz itt cipelni való bőven!!!”
  • 1. Jandex 2009. szeptember 21. 06:49
    „"A korrupció lehetőségét például szinte teljesen kizárja."??? NANEMÁÁÁÁÁÁÁ!!!! Azért annyi esze minden rendőrnek van ,hogy a sapkáját megfordítsa stb!!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két motoros ütközött Zalában-egyikük meghalt

Két motoros ütközött össze vasárnap este Bak és Söjtör között, az egyik motoros a helyszínen életét… Tovább olvasom