Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Győr-Moson-Sopron - kisalfold.hu

2012. 05. 16. szerda - Mózes, Botond

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Belföld - Magyarország hírei > Erzsébetet tárt karokkal várja a Tesco

Erzsébetet tárt karokkal várja a Tesco

A Tesco reméli, hogy hamarosan megállapodik a Nemzeti Üdülési Szolgálattal, és az áruházlánc üzleteiben is lehet majd fizetni az Erzsébet-utalványokkal - tájékoztatta a Tesco Global Áruházak Zrt. az MTI-t pénteken.

mti - 2012.02.03. 17:55
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom
Az elmúlt időszakban érdemi tárgyalást folytattak a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. (NÜSZ) vezetőivel az utalvány elfogadásának lehetőségéről - hangsúlyozta a Tesco közleményében, cáfolva ezzel az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) korábbi közlését, amely szerint a szolgálat nem folytatott érdemi tárgyalásokat az elfogadóhelyi szerződésről a nemzetközi láncokkal.

A szövetség közleményt adott ki arról pénteken, hogy az Erzsébet étkezési utalványt elfogadó helyek listáján továbbra sem szerepel élelmiszert árusító nemzetközi üzletlánc, áruház (szupermarket, hipermarket, diszkont).

Azt kérte az OKSZ, hogy a kibocsátó jelöljön ki a nemzetközi áruházak részére az érdemi tárgyalásokra időpontot és helyszínt, és érdemi egyeztetésre adjon felhatalmazást képviselőjének.

A szövetség közleményében azt írta, hogy a tárgyalásra a szervezet tagjai, a nemzetközi áruházak bármilyen időpontot és bármilyen helyszínt elfogadnak, a szövetség bármely nemzetközi áruházlánc elérhetőségét kész megadni.

Az OKSZ szerint aggályokat vet fel, hogy a Nemzeti Üdülési Kft. nemzetközi láncokat kizáró üzleti magatartása összhangban van-e a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvénnyel. Kérdéses, hogy az uniós jogrend és annak szellemisége engedi-e a nemzetközi láncokat egyoldalúan kizáró magatartást az Erzsébet utalvány elfogadóhelyei közül - írták a közleményben.

Mint fogalmaznak, a hazai vállalkozások előnyhöz juttatását mindig elfogadja a szövetség, ha az nem ütközik a hazai, vagy a nemzetközi jog előírásaival, erre az Erzsébet-utalvány esetében is van lehetőség, amihez viszont nem kell kizárni a rendszerből a nemzetközi láncokat.
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
12 következő >> végére >>> 11 hozzászólás
Moderálásra küldöm 11. BJ.MÓVÁR 2012.02.05. 09:29

Nem utalványokat kell kitalálni,és megint elindítani vele a spekulációt,hanem becsületes fizetést a becsületes munka után!!! Kitalálnak mindenféle hangzatos neveket a különféle utalványoknak,"terveknek" -nevetséges,és bosszantó!! Az ötvenes években érzem magam,ugyanúgy hülyének nézik az embereket,csak most még önelégülten,cinikusan mosolyognak is!!!!

Moderálásra küldöm 10. RickCartman 2012.02.05. 00:55

öncenzúra:
"nincs különbség szélsőségesen jobboldali politikai nézetet valló tulajdonosok által forgalmazott kenyér,..etc"
nos?
egyébként a kimoderált szót bármelyik általános iskolai, és középiskolai történelemkönyvben olvasni lehet, noch dazu, a történelmi tanulmányok során definiált, és megtanulandó fogalmak között szerepel, de üsse kő :-)

Moderálásra küldöm 9. RickCartman 2012.02.04. 17:19

nem is a sarki fűszeres a lényeg, hanem hogy a jobber haverok által gründolt cba legyen az egyetlen elfogadóhely
-ez nem is lenne baj, mert nincs különbség <moderálva> kenyér, és magyar kenyér között, de ha valaki próbált már cba-ban fonnyadt zöldséget, és enyhén gyanús kinézetű, 3-4 napja a pultban virító húst venni, az tudja, milyen nehéz ott értelmesen elkölteni akár 5 forintot is

Moderálásra küldöm 8. öszödiböszme 2012.02.04. 12:54

6. tovari 2012.02.04. 08:26
Normálisak magyarázzák el a narancsagyúaknak a frankót. Eddig csak a fityisz közeli cégek fogadták el. Lásd cba. Ami elég mocsok drága, nagy részt külföldi áruval. Gratulálok. Fityiszfanok valaki magyarázza el az 5 ezer miért több mint a netto 13 ezer???

Moderálásra küldöm 7. pancser 2012.02.04. 09:37

6! Az normálisak jönnek a balfékek intézkedéseit bírálni, ami nagyon helyes. Kocsmai politizálást teszik át rendeletekbe a magyarkodók. A sarki kocsmákban iddogálóknak nem kell tartani a vagyonosodástól, a lőrét amit ott adnak, már régen a Tescóban vásárolt borra cseréltem.

Moderálásra küldöm 6. tovari 2012.02.04. 08:26

mondtam én hogy jönnek :D

Moderálásra küldöm 5. pancser 2012.02.04. 07:05

Úgy látszik félnek a Néptől az illetékesek, mert a nép a Tesco-ba jár mint a sarki boltoshoz. Ez a diszkrimináció még vissza is üthet, a drágább boltba akarnak bennünket kényszeríteni. Nem érdekel a sarki fűszeres, őt sem érdekli hogy drágábban muszáj vásárolni több 100 ezer embernek.

Moderálásra küldöm 4. orion1 2012.02.04. 00:19

A szép kártya meg nem való semmire... ja de mégis, fiziko terápia, akupunkt, vér-vizeletvizsgálat és efféle ....., a mozit, pedikűr-manikűrt (a nőknek) szépen kivették a listából, ja és a fodrászt is. Erzsébet utalvány meg csak 5ezer

Moderálásra küldöm 3. creat 2012.02.03. 22:50

Nagy magyarok!
Magyarázzátok el nekem, hogy is értsem azt a dolgot, hogy a "sarki fűszeres" vásárol a nem magyar üzletláncban, amit a két szememmel látok, mert ismerem a "füszerest", akkor az már jó árú, de ha én megyek ugyanabba a nem magyar üzletlánci boltba, akkor az nem jó árú?
Másik példa.Régebben volt, tán egy éve is. A külföldi szupermarketban a magyar gyártású, amúgy jónevű étolaj 420 forint volt, ugyanazt a márkát kb egy órával később egy magyar üzletláncban 480 forintért láttam. Ha lehetne, ne a szemem minőségéről beszéljetek, inkább arról, hogy a konkrét terméket hol is kellene megvásárolni?

Moderálásra küldöm 2. tovari 2012.02.03. 21:42

madarász, nono csak semmi magyarkodás
mert aztán jönnek a megmondó emberek, hogy micsoda fasisztarasiszta ország ez


11 hozzászólás12 következő >> végére >>>
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...