Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Erősebb gazdaság keresletélénkítéssel

Gyurcsány Ferenc szerint hatékony közösségi keresletélénkítéssel teremthető erősebb gazdaság – a miniszterelnök erről egy napirend előtti felszólalásra adott válaszában beszélt hétfőn az Országgyűlésben.
A kormányfő szólt arról, hogy Magyarország az Európai Unió 2007–2013 közötti költségvetéséből a második legtöbb pénzt kapja a tagállamok közül, és kiemelte: „az állam évi sok száz milliárdos megrendelőként fog tudni fellépni, és ebből a nemzeti ipar meg tud erősödni”. Gyurcsány hozzátette: az Orbán-kormány által bevezetett Széchenyi-terv is használta azt a logikát, hogy támogatással, piacteremtéssel erősítse meg a nemzeti ipart. A miniszterelnök kijelentette azt is: Magyarországnak kétéves uniós tagságának tapasztalatait felhasználva újra kell fogalmaznia külpolitikai stratégiáját. Ennek célja, hogy a közös nemzeti külpolitika több legyen, mint a kormányzati külpolitika, elvont és távlatos célok helyett a magyar kultúra, tudomány és gazdaság érdekeinek közvetlen képviselete jelenjen meg egyre hangsúlyosabban – mondta Gyurcsány Ferenc.
Az ellenzék a nemzeti érdekek képviseletét kérte számon a miniszterelnökön, míg a kormányoldal pártjai az új külpolitika szükségességére hívták fel a figyelmet hétfőn az Országgyűlésben, a kormányfő napirend előtti felszólalását követően.
Navracsics Tibor (Fidesz) kijelentette: a nemzeti érdekeket kell képviselni a külpolitikában, elsősorban az Európai Unióban is. Semjén Zsolt (KDNP) szerint az állampolgárságról szóló népszavazás óta Gyurcsány Ferenc az utolsó a parlament üléstermében, aki a magyar nemzet vonatkozásában a történelmi felelősség szót kiejtheti a száján.
Dávid Ibolya (MDF) sikeresnek nevezte Gyurcsány Ferenc külpolitikáját, de megjegyezte: az mindaddig kirakatpolitizálásnak minősül, amíg nem párosul a magyar nemzet előnyökhöz jutásával.
Vadai Ágnes (MSZP) szerint a nemzetközi kapcsolatokban nem lehet hosszú távon potyautas magatartást folytatni, részt kell vállalni a szövetségesi politika alakításában. Kuncze Gábor (SZDSZ) kifejtette: az euroatlanti csatlakozáshoz kell hozzásegíteni azokat az országokat, amelyekben határon túli magyarok élnek, s ezáltal javítani helyzetükön. (mti)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az új súlyadó a vagyont csapolja meg

Januártól több gépjárműadót fizetnek majd az új autók tulajdonosai, mivel a súly helyett a… Tovább olvasom