Kisalföld logö

2018. 07. 18. szerda - Frigyes 18°C | 26°C Még több cikk.

Erősebb a FIDESZ, mint négy éve?

Schmitt Pál a Kisalföldnek beszélt arról, hogy erősebbnek tartja a Fideszt, mint négy évvel ezelőtt.
Schmitt Pál
– Országjáró körúton van, nekem mégis úgy tűnik, mintha kisebb szerepet vállalna pártja kampányában: nincsenek hangzatos bejelentései, s a nagyobb ügyekben sem önnek kell kiállnia a nyilvánosság elé. Szándékos ez a távolságtartás?


– Az énemből fakad ez a habitus. Mint sportember, mindig azt éreztem, hogy a győzelem akkor igazán édes, ha az ellenfél is erős; nem a kampány során kell jónak lenni és keménykedni, hanem április 9-én. Ezt az időszakot én edzésnek, formába hozásnak tekintem, s igyekszem európai módon politizálni.

– Ez rendben is van, de a Fidesz a „formába hozás ideje alatt" több hibát is elkövetett, emiatt pedig az előnyét elvesztette. Legutóbb Orbán Viktor igazította helyre alelnöktársát. Eddig a profizmusukról voltak híresek, most viszont úgy tűnik, mintha nem egyeztetnék a lépéseket előre. Nem tudják, ki, mit mond?

– Igen, hibáztunk, de ezek nem kapitális hibák voltak. Levontuk a következtetéseket – lásd a legutóbbi MDF-es ügyet. Látni kell: a szocialisták egyszemélyes kampányt építettek fel, mi viszont nyolcan járjuk az országot. Ha be is csúsztak ilyen kommunikációs hibák, azok inkább a jó szándéknak tudhatók be, s annak, hogy az ország különböző pontjairól nehéz egyeztetni.

– Az az előny, ami egy-két hete még megvolt, ön szerint visszahozható április 9-ig?

– Amit most a közvélemény-kutató cégek mérnek, nem reális eredmény, mert félelemre alapul: sokan nem mernek őszintén nyilatkozni, többen eljönni sem a lakossági fórumainkra, mert attól tartanak, önkormányzati alkalmazottként elveszítik állásukat...

– Tud olyan emberről, akit ezért kirúgtak?

– Mondják az emberek, amerre járunk, hogy ez így van. De visszatérve az eredeti kérdésre, igen, azt hiszem, sokkal jobban állunk, mint ahogy a felmérések mutatják. Nekem a számoknál többet mond az a tény, hogy a tagságunk hatezerről harminchatezerre emelkedett, ott vannak a polgári körök és a tagozataink, amelyek négy évvel ezelőtt nem voltak, s az időközi választásokon is rendre mi nyertünk...

– Gondolja, hogy ezek valóban számítanak a két áprilisi fordulón?

– Igen, csak ezek számítanak.

– Én úgy látom, hogy Győr-Moson-Sopron azon megyék egyike, ahol erős a Magyar Demokrata Fórum; s egy-egy körzetben a mérleg nyelve lesz, ami legalább ennyire fontos. A két párt kapcsolata ehhez képest nem olyan, mint régen – s akkor enyhén fogalmaztam. Akarnak, s ha igen, mikor és hogyan leülni tárgyalni a megyei MDF-fel?

– Az első kérdése során ön is kimondta, a stratégiai döntésekben nem vagyok benne, de azt tudom: ha létezik is rivalizálás a MDF-fel – hiszen az csak jobbról, tehát tőlünk tud elvenni szavazatokat –, azért vannak pozitív példák az együttműködésre. Medgyasszay László a megyében Fidesz–KDNP-jelöltként indul. Bár az is igaz, hogy az MDF is indít ott ellenjelöltet.

– A Fidesz legutóbb tarolt a megyében. Most milyen esélyeket lát?

– Szerintem meg tudjuk ismételni az eredményt. Pontosabban: meg kell ismételnünk.

– Annyi a vita erről, de árulja már el: van a Fidesznek választási programja, vagy sem?

– Persze, hogy van kormányzási és választási programunk. Ennek egyes elemeit Orbán Viktor országjárásai alatt el is mondta.

– Jó, de ezt le is írták valahová?

– Igen.

– Akkor miért nem mutatják már meg?

– Március 19-én kongresszust tartunk, ott az egész programot ismertetjük. S akkor még mindig marad húsz nap, hogy arról lehessen vitatkozni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szívesen adna/kapna hóvirágot nőnapon?

Tovább olvasom