Kisalföld logö

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 11°C | 21°C Még több cikk.

Érettségi ősszel - Több mint 15 ezren vizsgáznak

Pénteken megkezdődnek az őszi érettségik: több mint 15 és fél ezer diák összesen 18.225 vizsgát tesz emelt és középszinten.

Az írásbeli érettségi vizsgák október 30-áig tartanak 158 intézményben. Ezt követően november 11. és 16. között tartják az emelt szintű szóbeli vizsgákat, majd november 19. és 27. között a középszintű szóbeliket.
Az őszi vizsgákon több mint 15 és fél ezren adnak számot tudásukról, mintegy 1100-al többen, mint tavaly ősszel. A diákok összesen 18.225 vizsgát tesznek le, a vizsgák száma 1300-zal magasabb az egy évvel korábbinál.

A mostani érettségi időszakban 2.371 emelt szintű és 15.854 középszintű vizsgát tesznek a diákok. A maturálók - választásaik alapján - ezúttal 44 tárgyból tesznek emelt szintű, 99 tárgyból pedig középszintű vizsgát. A vizsgázók - a megszokottnak mondható tárgyak mellett - megmérettetik magukat például holland, portugál és lengyel nyelvből, de tesznek vizsgát népművészetből, művelődési és kommunikációs alapismeretekből, valamint ügyviteli alapismeretekből is - olvasható a tárca közleményében.

Ez a 11. olyan vizsgaidőszak, amely a kétszintű érettségi vizsga szabályai szerint zajlik. Ebben a vizsgaidőszakban is élhetnek a jelentkezők a hét vizsgafajta mindegyikével, a megfelelő feltételek megléte esetén a rendes, az előrehozott, a szintemelő, a kiegészítő, az ismétlő, a pótló és a javító érettségi letételével.

Az előrehozott vizsgák száma 9.805 lesz, ez mintegy 400-zal több, mint az elmúlt évben. Az előrehozott vizsgák az őszi vizsgák több mint felét (53,8 százalék) képviselik. A rendes vizsgák aránya 17 százalék, míg a javítóvizsgák aránya az őszi vizsgák között csak 12 százalék. Emellett a már érettségi bizonyítvánnyal rendelkezők több mint 1600 kiegészítő illetve ismétlő érettségi vizsgát tesznek. Több mint ezren élnek a szintemelő vizsga lehetőségével is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szalagkorlátnak ütközött egy kamion az M5-ösön - fotókkal

A balesetet okozó szlovák kamion az előtte levő kamion miatt fékezett, a belső szalagkorlátnak… Tovább olvasom