Kisalföld logö

2017. 12. 11. hétfő - Árpád 4°C | 13°C Még több cikk.

Éremeső Kassán

A közelmúltban Kassán rendeztek szlovák–magyar enduro bajnoki futamot, melyen a győri Arrabona Motorsport és a Pannon Enduro versenyzői is elindultak.

Motorsport

A pálya nyomvonala egy húsz és egy negyven kilométeres szakaszból állt (ez volt egy kör). A hatvan km-re két órát adtak a rendezők. Ezt az időt csak komoly tempóval lehetett tartani, gyakorlatilag az etapokon is úgy húzták a gázt a motorosok, mintha mért szakaszon lettek volna. A második napra ráadásul még nyolc perccel csökkentették is a rendezők az etapidőket.
Az első nap kicsit váratlanul érte a mezőnyt a pálya nehézsége, de a második napra mindenki felszívta magát. Ez különösen az arrabonásoknak sikerült jól: hét éremmel tértek haza Kassáról. Az első osztályban a Dakart sikerrel teljesítő Nagy Péter, aki új motorral, egy KTM 525 Factoryval versenyzett, valamint Dési János második, Tichy János harmadik lett. Csapatban ez a trió ezüstérmet vehetett át.
A másodosztályban Nagy Péter – csupán névrokona a Dakart megjárt motorosnak – másodikként, Bellovitz Balázs harmadikként ért célba, s szintén harmadik lett a Nagy Péter, Kertics Szilárd, Szendi Gábor összetételű csapat.
Külön említést érdemel Vass Ákos teljesítménye, aki „rutintalansága” ellenére is sikeresen befejezte a versenyt.
A másik győri klub, a Pannon Enduro legnevesebb versenyzője, Varga Ákos egy korábbi sérülés miatt nem tudta befejezni a versenyt.
Varga egyébként már készül a jövő évi Dakarra, Nagy Péter azonban – ha csak a hónap végéig nem sikerül támogatót találni – úgy fest, kénytelen lesz kihagyni a januári sivatagi versenyt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tábor és toborzó

labdarúgás

Toborzót hirdet a győri utánpótlás-nevelő egyesület, a Sasfészek FC. A… Tovább olvasom