Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 22°C Még több cikk.

Eredménytelen az újraértékelt traffipax tender

Az Országos Rendőr-főkapitányságnak a hét autópályán elhelyezendő sebességmérő műszerekre kiírt tárgyalásos közbeszerzése az újraértékelés után is eredménytelen maradt, mivel mind az öt ajánlattevő érvénytelen ajánlatot nyújtott be - közölte a Közbeszerzési Értesítő.
A múlt év januárjában megjelent kiírás úgy szólt, hogy az első körben az M3-M30-M35-M7-M0 autópályákra 21 darab, míg a második körben az M5-M6 autópályákra 10 darab fixen telepített automatikus sebességmérőket kell felszerelni és üzemeltetni. A darabszám mindkét esetben 40 százalékkal több lehetett, s legelőnyösebb ajánlat lett volna a nyertes.

Az első forduló értékelésekor - amikor a jelentkezők ajánlattételi alkalmasságát kellett elbírálni - az ajánlatkérő kizárta a tenderből a Siemens Zrt.-t valamint az NJL Konzorciumot (az NJL Kft. és Szenzor Kft. közösen indult). A Siemens esetében az volt az indok, hogy az alvállalkozójának a nettó árbevétele az előző két évben nem érte el az ajánlatkérő által meghatározott mértéket, a konzorciumnál pedig a Szenzor árbevétele maradt alatta annak.

A kiíró nettó 500 millió árbevételt határozott meg a pályázók esetében. Az eljárás során feltett kérdésre válaszolva az ajánlatkérő - szemben a felhívással - azt közölte, hogy a közösen pályázóknak, valamint a 10 százaléknál többet teljesítő alvállalkozóknak külön-külön kell elérniük az előírt árbevételt. A két ajánlattevő ezt kifogásolva fordult a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz.

Az NJL Konzorcium kifogásolta azt is, hogy az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. ajánlatát miért fogadta be az ajánlatkérő, amikor az több szempontból előnyösebb helyzetben van a külsős ajánlattevőkhöz képest, illetve a munkák végzéséhez szükséges forgalomterelés engedélyezésekor hatóságként jár el. A döntőbizottság az első kifogást elfogadta. Az eljárás során feltett kérdésre ugyanis mást válaszolt az ajánlatkérő, mint ami a felhívásban szerepelt, ezt pedig tiltja a közbeszerzési törvény.

A kiírás szerint a konzorciumi tagoknak, illetve a fő- és alvállalkozónak együtt kell produkálnia az előírt árbevételt, nem pedig külön-külön. Ezért határozott úgy a döntőbizottság tavaly májusban, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság - a kizárt ajánlattevők bevonásával - értékelje újra a tendert. Az újraértékelt tender azért lett eredménytelen, mivel az ajánlattevők kizárólag érvénytelen ajánlatokat nyújtottak be - közli az eredményhirdetésben az ajánlatkérő Országos Rendőr-főkapitányság.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Milliárdos reklám az üdülési csekknek?

A Magyar Nemzet szerint a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kormánydelegáltak által felügyelt… Tovább olvasom