Kisalföld logö

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

Eredetiségvizsga: miért az autós fizesse a hiányosságot?

A Magyar Autóklub is tiltakozik, és azt mondja: a nyilvántartás hiányosságainak a költsége nem hárítható az autósra.

A Magyar Autóklub is tiltakozik a 2010. január elseje óta hatályos új eredetiségvizsgálati szabályozás ellen, és két minisztériumnál is kezdeményezte az új rendszer megváltoztatását - közölte az autóklub szerdán az MTI-vel.

A Magyar Autóklub álláspontja szerint a rendelkezés aránytalanul nagy, és a vizsgálat mértékével sem arányban álló terhet ró azokra a gépjármű és pótkocsi tulajdonosokra, akik 2006. január 1-jét megelőzően, Magyarországon márkakereskedéstől, újként vásárolták a gépjárművet, és azóta is ők a jármű első tulajdonosai. Ezek a gépjárművek rendelkeznek a jogszabályoknak megfelelően kiállított törzskönyvvel, és a tulajdonos tekintetében sem történt változás, így a nyilvántartás hiányosságainak a költsége nem hárítható az autótulajdonosokra - hangsúlyozza a szervezet.

Illusztráció - Fotó: Krizsán Csaba
Illusztráció - Fotó: Krizsán Csaba


A 2010 elején életbe lépett jogszabály-módosítás lényege, hogy egyenértékű és egymásnak megfeleltethető lett a különböző vizsgálóállomásokon végzett eredetiségvizsgálatok eredménye, miután a vizsgálóállomásoknak egységes feltételeket kell alkalmazniuk az eddig alkalmazott ötféle vizsgálati technológia helyett.

Az autóklub felhívja a figyelmet arra is, hogy az eredetiségvizsgálat díjait szabályozó rendeletet nem igazították az új szabályozáshoz, így a rendelet a – díjtétel szempontjából – nem tesz különbséget aszerint, hogy az eredetiségvizsgálat kérelemre történik, vagy arra hivatalból lefolytatott eljárás keretében kerül sor, és azt sem veszi figyelembe, hogy eltérő a vizsgálat műszaki tartalma.

Az elmúlt hetekben számtalan panasz érkezett a helyzet miatt az autóklubhoz, és mindennaposak a viták a vizsgálóállomásokon is. A Magyar Autóklub ezért a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztériumhoz (KHEM) fordult, hogy a tárca soron kívül vizsgálja felül és módosítsa a jogszabályt.

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumtól (IRM) a szervezet azt kéri: vizsgálja felül a hatósági díjakat szabályozó rendeletet.
Az új szabályozás ellen még annak hatályba lépése előtt a gépjármű eredetiségvizsgálattal foglalkozó szervezetek is tiltakoztak, amelyek hétfőn bejelentették: demonstrációt terveznek péntekre, mert álláspontjuk szerint a kormány jogszerűtlenül bontotta fel 2011. január végéig szóló szerződésüket.

Balla Béla, az öt magyarországi eredetiségvizsgáló cég egyikének, az IHG Zrt.-nek vezetője az MTI-nek hétfőn elmondta: budapesti Felvonulási tértől a Miniszterelnöki Hivatalhoz tartó tiltakozómenetükkel az ágazat mintegy háromezer munkahelyének megmentését, valamint a gépjármű-tulajdonosok költségeinek csökkentését is el szeretnék érni.

Olvasóink írták

57 hozzászólás
  • 57. pancser 2010. január 21. 19:00
    „A mostani törvényhozók idióták. Miért kéne erdetvizsgálat arra az autóra, amit újonnan vettem 2006 előtt? Üsd vágd nem apád h....e kormány!”
  • 56. Mankapunka 2010. január 20. 23:39
    „Nem értem mit hajtjátok itt,hogy nem fizetitek be,aztán mikor meg ott vagytok perkáltok,mint a kis angyalok.
    M. Vizsga ára Júniusban 17800 Ft körül volt,aki ennél többért vizsgáztatta szerelővel 30 000-40 000 körül,azt mind jól lehúzzák. Mert ezen felül szokták kérni a szerelők a munkadíjat,ha komolyabb a hiba.
    Öregapámmal anno 56-ban eljátszották,velem többet nem fogják.”
  • 55. hunter67 2010. január 20. 22:00
    „A birka autós csak fizet..fizet..lesz majd színadó stb”
  • 54. bejáró 2010. január 20. 20:03
    „Az nem indok ,hogy nincsnyilvántatásban az autó,ugyanis a teljesítményadó csekket tudják a nevemre küldeni,meg a gyorshajtásét is.Júniusban viszem műszakira de eszem ágában sinsc kifizetni az eredetvizsga árát.Azt kérjék a márkakereskedőtől aki elintézte az okmányokat és zsebrevágta a hasznot.Miért fizettem a forgalombahelyezés díját?”
  • 53. motyo 2010. január 20. 20:02
    „43.sorok közt...,
    lehet hogy te duplán fizeted. de akire reagáltam ő egyet spórolt. És tényleg nem emelték a műszaki vizsgadíjat, hiába integrálták be a zöldkártyát. Nekem 2011dec ig van műszaki zöldkari meg 2010decig..tehát egyet már itt spóroltam is.”
  • 52. AranyKözépút 2010. január 20. 19:53
    „Totyának:
    Ne is higyj csajszinak,nem ezt mondta OV. Ez már megint "az MSZP megmondja, hogy mit mondott OV" című műsor része.
    Itt a háttér:
    http://www.hiteleslizing.hu/hirek/20091011
    DE A LÉNYEG EZ A ROHADT EREDETISÉG VIZSGA....REMÉLEM ELTÖRLIK.TÁMOGASSUK A MAGYAR AUTOKLUBOT.
    Ismerem Kovács Kázmért, bízom benne.
    http://www.autoklub.hu/hirek/magyar-atoklub-kezdemenyezte-az-eredetisegvizsgalat-egyes-szabalyainak-modositasat”
  • 51. Tonxy 2010. január 20. 19:44
    „43: te így jártál, sajnos. Nekem tavaly dec. elején járt le a műszaki ZK most januárban. Igy most még 2 évig érvényes a ZK, nekem speciel megspórolta a rendszer 2 zöldkártya árát.”
  • 50. AranyKözépút 2010. január 20. 19:40
    „omm,
    Köszi, ez GYALÁZAT!!!Akkor hívjuk már fel a cartársak figyelmét, hogy ne engedjék rutinszerűen az eredetiség vizsgát, hanem kérjék ők és csak utána a műszaki vizsgát.”
  • 49. omm 2010. január 20. 19:31
    „46. AranyKözépút,

    http://www.nkh.hu/images/stories/Muszaki%20vizsga/muszaki%20vizsga/tj_gyfl_eredet_091230.pdf

    "TEHÁT SZART SEM FOG ÉRNI EZ AZ EREDETISÉG VIZSGÁLAT, HA MÉGIS EL AKAROM ADNI UJRA MEG KELL CSINÁLTATOM, HA CSAK RUTINSZERŰEN VÉGZIK??
    Hülye az ujságíró, vagy ennyire hülyének nézik a hatóságok a magyart?? (Vagy én vagyok hülye?:) )"

    Igen ennyire hülyének nézik a hatóságok a magyart.”
  • 48. csajszi23 2010. január 20. 18:52
    „Totya Téged érdekel, keress rá.
    Ez akkor volt, amikor kint alcsúton disznó partyt rendezett a többi mocsoknak!!!!!!!!!!
    De a TV2.hu-n bioztos a napló alatt meg tudod nézni!”
  • 47. Totya 2010. január 20. 18:35
    „csajszi23:

    Megkeresnéd a Youtube-on a linkjét, megköszönném, mert egyszerűen nem hiszem el!”
  • 46. AranyKözépút 2010. január 20. 18:16
    „Lemaradt a délmagyar -os link, hátha valaki segít , hogy tényleg jól értelmeztem-e.
    http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/sulyos_tizezrekkel_dragult_a_muszaki_vizsga/2135456/”
  • 45. AranyKözépút 2010. január 20. 18:13
    „Lehet, hogy nem értek valamit, de két furcsaság:
    Sokan azt mondták, hogy 22 ezret fizettek az integrált vizsgáért, holott itt a hivatalos díjak:
    http://penzcentrum.hu/cikk/1021484/1/kihirdettek_a_2010-es_muszaki_vizsga_tarifakat
    E szerint 17 ezer forint körül kérhetnének. A másik, ami nemrég jelent meg a társujságban, a délmagyarban:

    FONTOS:
    Ha a tulajdonos nem önállóan kérelmezi az ellenőrzést, csak elmegy a műszaki vizsgára, kizárólag a műszaki adatlapra kerül rá az eredmény - ezt azonban nem fogadja el az okmányiroda adásvételkor. Aki tehát el akarja adni autóját, először az eredetiségvizsgálatot kezdeményezze, csak ezután a műszaki vizsgát.
    TEHÁT SZART SEM FOG ÉRNI EZ AZ EREDETISÉG VIZSGÁLAT, HA MÉGIS EL AKAROM ADNI UJRA MEG KELL CSINÁLTATOM, HA CSAK RUTINSZERŰEN VÉGZIK??
    Hülye az ujságíró, vagy ennyire hülyének nézik a hatóságok a magyart?? (Vagy én vagyok hülye?:) )”
  • 44. adlerzsigabá 2010. január 20. 18:08
    „Újabb bizonyíték ennek a kormánynak a átgondolatlan, össze-vissza kapkodó, arcátlan döntéshozatalára! Tisztelettel kérem - autóstársaim nevében is - hogy a "Csökkentjük a távhő árát!" feliratú plakát mellé helyezzék el a "Kétszer fizettetünk ki mindent!" szöveget is! /Meg azt is, hogy a támogatást meg elveszik.../”
  • 43. sorok_közt 2010. január 20. 18:07
    „Motyo!

    Ne mondd már, hogy nem fizetem duplán a zöldkártya díját. Beintegrálták a műszaki vizsgába, ergo megemelték a műszaki vizsga díját a zöldkártya díjával. Zöldkártyát az idén nem kellett volna csináltatnom, de műszakiztatnom igen ,ezért 1 évre duplán fizetem (tavaly már kifizettem két évre!)

    Mi ez, ha nem kétszeres fizetés ugyanazért? és emellett érint még ez a hülye eredetiség...rendelet is!

    Egyébként csodálkozom, hogy erre a kétszeres zöldkártyafizetésre nem reagált senki. Csak én vagyok ilyen peches, hogy mindkét nyúzás egyszerre érint? (megspékelve a műszaki díjával) pedig 2004-ben sokan vettek új autót, az ajánlások és előirások alapján vittem a kocsit a szervizbe. Ezek alapján úgy gondolom, hogy a többi 2004-es sorstársam is így fog járni.”
  • 42. omm 2010. január 20. 17:51
    „13. hozzászólás Agent

    Köszi.”
  • 41. csajszi23 2010. január 20. 17:33
    „motyo,nem sporolunk, mert egyidőbe a müszaki vizsgával együtt lesz a zöldkártya.Az egy dolog hogy elöbb utóbb egybe lesz, de akkor is.”
  • 40. kismisu666 2010. január 20. 17:21
    „csak azért mertem irni mivel az autóm 1997es most járt le decemberben műszaki vizsga és két évre kaptam...ez nekem elég bizonyiték:)))”
  • 39. motyo 2010. január 20. 17:14
    „Egykét hozzászóló kicsit elvan tévedve.
    A használt autókra nem törölték el az eredetvizsgát.
    10év felett is két évre adják a műszakit.
    2010ben lejár a műszaki 2011ben a zöldkártya... Nem drágult a műszaki vizsga a zöldkártya beintegrálásával. Tehát ha úgy nézed még megspóroltad egyszer a 7800ftos zöldkari díját is.
    Az más kérdés hogy rólunk autósokról húzzák le a legtöbbet. És én sem értem hogy aki új autót vett nem cserélt gazdát miért kell neki eredetvizsgáztatni műszakin plusz pénzért. Jövőre még megkapjuk a teljesítményalapú kötelező biztosítást is :P”
  • 38. csajszi23 2010. január 20. 16:36
    „kismisu666!
    10 év felett én úgy tudom 1 év a műszaki.
    De ha tévedek akkor az csak jó nekünk.”
57 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meghalt Kuzma László

Életének 50. évében szerdán elhunyt Kuzma László, a KDNP országgyűlési képviselője Tovább olvasom