Kisalföld logö

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 18°C | 30°C Még több cikk.

Érdemes takarékoskodni

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium klímavédelmi akciót indított, amely során praktikus takarékossági tippekkel ösztönzi a lakosságot az éghajlattudatos életvitel kialakítására.
– Ne fűtsük túl az otthonunkat! Ha csak 1 Celsius fokkal csökkentjük az otthoni hőmérsékletet, akár 7 %-al csökkenhet a fűtés számla és országos szinten napi 1 millió m3 gázt tudunk megtakarítani.

– Takarékoskodjunk a meleg vízzel. A fürdés helyett inkább zuhanyozzunk, ehhez negyed annyi víz és 4-szer kevesebb energia szükséges.

– Mindig csak annyi vizet forraljunk fel, amennyire éppen szükség van! Ha minden európai csak annyi vizet forralna fel naponta, amennyire éppen szüksége van, a megtakarított energiából megoldható lenne a kontinens egyharmadának közvilágítása.

– Ha folyóvíznél mosunk fogat, napi 8 liter vizet is kiengedhetünk. Ha a víz csak használatkor folyik, akkor 2 liter is elég a fogmosáshoz. Sőt, fogmosó pohárral még ennyi sem kell.

– A mosóvíz hőfokának mérséklése jelentős megtakarítással jár. Ha negyvenről harminc fokra állítja a hőfokot, máris 40%-os energia-megtakarítást ér el.

– Amikor szellőztetünk, hagyjuk az ablakot tárva néhány percig (kereszthuzatot is csinálhatunk), majd utána csukjuk be. Ez jobb módszer, mint hosszú időn keresztül tartó szellőztetéssel hagyni a meleget elszökni a lakásból.

– Ne felejtsük el leoltani a lámpát, ha már nincs szükség rá! Ha 5 db feleslegesen égő 60 W-os izzót lekapcsolunk, évi kb. 12 ezer forintot megtakaríthatunk.

– Használjunk energiatakarékos égőket! Az energiatakarékos égők 5-ször kevesebb áramot fogyasztanak, és tovább tartanak, mint a hagyományos izzók. Kompakt fénycsövet ott érdemes használni, ahol naponta legalább 3-4 órát világítunk folyamatosan. Vigyázni kell arra, hogy a kompakt fénycső veszélyes hulladék, ezért külön gyűjteni kell!

– Húzzuk ki a csatlakozóból a mobiltelefon-töltőt, ha már nem használjuk! A töltő akkor is fogyaszt áramot, ha nincs a telefon rácsatlakoztatva. Így ugyanis az elektromos áram 95 %-a kárba vész, ha a töltőt folyamatosan bedugva hagyjuk.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gázügyben magyar cég indított pert először

Az orosz-ukrán-vita nyomán leállt gázszállítás miatt elindult az első per Európában: az EMFESZ Első… Tovább olvasom