Kisalföld logö

2017. 09. 23. szombat - Tekla 9°C | 18°C Még több cikk.

Építőanyagok még tavalyi áron

Aki az idei évre építési munkákat tervezett, jól teszi, ha mihamarabb belevág. Most még a „tavalyi” áron jut az építési anyagokhoz, de egy-két hónap múlva akár tízszázalékos drágulásra számíthat.
Egyelőre nem bizonyultak igaznak azok a tavalyi jóslások, hogy idén akár már az év elejétől komoly drágulással számolhatnak azok, akik építőanyagot vásárolnak. Lapunk kérdésére az építőanyag-kereskedelemmel foglalkozó cégek, áruházak illetékesei mind azt válaszolták: még a tavalyi árakkal dolgoznak.

Csökkenő kereslet?

Hazánkban az építőanyag-kereskedelem hálózata évről évre bővül, jobbára szakmai és hatósági felügyelet nélkül. Országos adatok szerint ma Magyarországon legalább 5 ezer(!) vállalkozás foglalkozik fő- vagy melléktevékenységben építési anyagok forgalmazásával, ezekből mindössze 1500 rendelkezik minimális logisztikai feltételekkel, és kevesebb mint 50 százalékuk felel meg a kor szakmai követelményeinek.
A tavalyi első félévben tapasztalható jelentős kereslet a második félévre a felére csökkent. Ennek oka nem elsősorban az áremelkedés volt – annak aránya egyébként átlagosan 10–12 százalék körül mozgott. Nehéz prognosztizálni, vajon megáll-e a csökkenés, mindenesetre a kereskedők ha nem is optimisták, de bizakodók.

Tíz százalék lehet

A legfontosabb kérdés természetesen az: mi várható az idén? A legtöbb, általunk megkérdezett kereskedő úgy válaszolt, azt bizony ők is szeretnék tudni. Egye- lőre megfelelő készletekkel rendelkeznek, áraik nem változtak a decemberihez képest. (Az építőanyagok terén nem volt áfaváltozás, maradt a 25 százalék.)
A legtöbben úgy vélik, erre az évre úgy 7–8 százalék körüli valós inflációval lehet számolni, s az „egyéb" körülményeket is figyelembe 10 százalék körüli építőanyagár-emelkedéssel.

A gyártók még nem döntöttek

Az új árak értelemszerűen a gyártókon múlnak. Az előrejelzések szerint februárban-márciusban döntenek az építőanyag-gyártók az új árakról. Egyelőre még nagyon kevesen (például a téglások, cserepesek) tájékoztatták nagyobb kereskedőpartnereiket arról, hogy áremelésre készülnek, ám ennek mértékéről még nem döntöttek. A kereskedők így csak azt tudják tanácsolni: aki teheti, vegye meg még most szükséges építőanyagát vagy legalábbis rendelje meg, mert a mostani árakat csak így tudják garantálni. Ez az előrendelés úgy öt-hat hétre garantált, de van olyan gyártó, amely már ezt sem biztosítja.
Megjegyzendő még, hogy építőanyagból legalábbis egye- lőre bőséges a mennyiségi és választéki kínálat, nincs olyan, ami esetleg időlegesen mással pótolhatatlan lenne. A túlkínálat miatt a kereskedők úgymond óvatosan fognak bánni a gyártók árainak felsrófolásával, a konkurensek árgus szemekkel figyelik egymás árait – rendesen egymásra is licitálnak az állandósult akciókkal. Az viszont tény, annál olcsóbban nem adhatnak semmit, mint amennyiért a gyártótól kapják.

Néhány építőanyag tavalyi irányára

Porotherm 38 N+F 280–310 Ft/db
Porotherm 30 N+F 225–250 Ft/db
Sima 30-as tégla 154 Ft-tól/db
Sima 38-as tégla 199 Ft-tól/db
Pincefalazó 160 Ft-tól/db
Burkolólapok 1200–3800 Ft/négyzetméter
Csemperagasztó 1000–1200 Ft/zsák (25 kg)
Terranova nemesvakolat 60–70 Ft/kg
Hőszigetelő rendszer 2200–3000 Ft/négyzetméter
Mediterrán betoncserép 1580–2300 Ft/négyzetméter
Leier cserép 990 Ft/négyzetmétertől
Tondach cserép 1290 Ft/négyzetmétertől
Bitumenes zsindely 1300–1480 Ft/négyzetméter
Csornai hornyolt 1950–2150 Ft/négyzetméter
Bramac alpesi 1750–1980 Ft/négyzetméter
Bramac hódfarkú 3150–3500 Ft/négyzetméter
Hejőcsabai cement 2200–2400/mázsa
Váci cement 2200–2350/mázsa
Ukrán cement 1780–1980/mázsa

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új vírus terjed az interneten

A Symantec Security Response egy új féregvírust azonosított, a… Tovább olvasom