Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Energiafű és bioüzemanyag

Az energiafű jól hasznosítható a fűtött fóliákból, üvegházakból álló kertészetekben. De nem csak ez az egyetlen lehetőség kínálkozik a megújuló energiatermelésre. Például Magyarországon 3-4 millió tonna gabonából lehetne bioetanolt előállítani.
A Nemzeti vidékfejlesztési terv keretében eddig is kínálkozott lehetőség a megújuló energiaforrások – elsősorban saját célú – felhasználására – tudtuk meg Gőgös Zoltántól, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkárától. E lehetőséggel kevesen éltek. De például a kertészeti ágazatban többen is érdeklődtek az energiafű hasznosításáról. Az energiafüvet „mellékesen" meg lehet termelni, és az általa adott energia jól hasznosítható a különböző technológiai folyamatokban.

A jövő évtől – az unió új költségvetési időszakának kezdetétől – működik majd az EU-ban az Egységes Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap (EMVA), amely magában foglalja az AVOP, azaz az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program, valamint az NVT forrásait. Így az elkövetkező években igen jelentős támogatási forráshoz – száz, sőt ezermilliárd forintos nagyságrendben mérhető pénzösszegekhez – juthat a magyar mezőgazdaság. Ebből pedig támogatni lehet a megújuló energiaforrások hasznosítását is.

Gőgös Zoltán emlékeztetett rá: Magyarország meghatározó bioüzemanyag előállító állam lehet Európában. A koncepció lényege, hogy az európai piacon még néhány évig hiány lehet bioüzemanyagokból. A statisztikai adatok szerint napjainkban az uniós országok mintegy 800 ezer tonna bioetanolt használnak fel évente. Az uniós célkitűzés azonban az, hogy belátható időn belül, azaz 2015-re a felhasználás a többszörösére nőjön.

Az FVM államtitkára szerint Magyarország a megnövekedett uniós bioetanol-szükséglet mintegy 10 százalékát állíthatná elő. Így Magyarországon 3-4 millió tonna gabonából lehetne bioetanolt előállítani. A bioüzem- anyag-termelés fellendítéséhez a szükséges alapanyag rendelkezésre áll. Így számos kistérségben lehetőség nyílik arra, hogy a következő években helyi bioetanol-gyártó üzemek létesüljenek, részben uniós források felhasználásával. Ezek termelését azután nagyobb feldolgozókban lehetne „továbbfinomítani". A kisebb üzemek létesítéséhez maximum egymillió euró támogatás adható – tájékoztatott Gőgös Zoltán. Magyarországon a bioetanol-termelés várhatóan 2008 végén kezdődhet meg.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az utolsó percben hibáztak Csornán

Tovább olvasom